Megyei körkép

2021.11.13. 20:00

Nem lesz könnyű kigazdálkodni a januártól magasabb minimálbért

Januártól 32 600 forinttal emelkedik a bruttó minimálbér, a garantált bérminimum pedig 41 ezer forinttal. Megyei vállalkozókat, cégvezetőket megkérdeztünk arról, hogyan tudják ezt kigazdálkodni. A többségük azt mondta az áremelés elengedhetetlen.

Mauthner Ilona

2020.06.06. Tamási Új telephelyre költözik a Tamási Tam Bau Kft. A cég vezetője Kólya József. Fotók: Makovics Kornél MK Tolnai Népújság

Forrás: MW-archívum

Fotó: Makovics Kornél

Az Alisca Bau Építőipari Zrt. az egyik legjelentősebb építőipari cég a megyében. Korcsmár István alapító-tulajdonos kérdésünkre elmondta, náluk nem minimálbéren dolgoznak a munkatársai, így közvetett módon érinti őket a rendelkezés. Ez azt jelenti, hogy ők is emelnek majd béreket, hiszen a minimálbér emelése ezt magával hozza.

Az ő cégüket leginkább az anyagárak drágulása, a magasabb költségek, az üzemanyagok ára, az inflációs nyomás érinti, amit majd csak a következő közbeszerzéseknél tudnak részben érvényesíteni. Ez azt is jelenti, hogy egy – másfél év lemaradásban lesznek a magasabb árakat illetően. A magasabb alapanyagárak elindítanak egy spirált, ami miatt drágul az élelmiszer, az építkezés, a bútorok, a fodrász, szinte minden, ami az embereket érinti. A magasabb fizetések arra jók, hogy ezt kompenzálják, mondta Korcsmár István.

A bonyhádi székhelyű Danubiába Kft. igazgatója, Schmidt Győző is azt sorolta, mennyi minden drágult az elmúlt időszakban, ami a munkájukhoz szükséges. Borászati cég lévén a palackozáshoz, csomagoláshoz, borkezeléshez szükséges alapanyagok mind drágultak, 15-20 százalékkal, miközben a bor ára legalább tíz éve nem változott jelentősen. A szőlőművelés is többe kerül, beleértve a napszámot is.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a közelmúltban tette közzé, hogy első lépésben legalább húsz százalékkal kellene emelni a borok árát ahhoz, hogy ne legyen ráfizetéses az ágazat. Ha ez nem valósul meg, akkor kérdésessé válik, hogy húsz év múlva lesz-e magyar szőlőtermelés. A fiatalok – a következő generáció – ugyanis nem veszik át a szüleiktől ezt a tevékenységet, ha az nem gazdaságos. A Danubiána Kft.-nél egyébként 55-en dolgoznak főállásban, valamennyien többet keresnek mint a minimálbér.

A tamási székhelyű Tam Bau Kft. igazgatója Kólya József is azt mondta, náluk nem minimálbéren dolgoznak, hanem szakmásított béren, mely magasabb az átlagnál. Ugyanakkor jövőre is, mint évente, a béremelés a szokásos tempóban megvalósul majd. Az építőiparban keresik a jó szakembereket, így ezen nem lehet spórolni. Náluk egyébként 92-en dolgoznak főállásban, a munkások hetven százaléka törzsgárdatag.

Kászpári Károly, aki Tolna és Baranya megye pékszövetségének az elnöke, valamint a tengelici pékség tulajdonosa azt mondta, még nem tudja hogyan fogják kigazdálkodni a többletbéreket. Az alapanyagárak is folyamatosan emelkednek. Jövőre, pár hónap után meglátják mekkora terhet ró ez rájuk, ezt követően döntik el, mennyi árat kell emelni a termékeiken.

A bátaszéki Bát-Grill Baromfifeldolgozó Kft.- nél 180-an dolgoznak, mondta Jordán András ügyvezető igazgató. Náluk a dolgozók többet keresnek az új minimálbérnél, de az emelés náluk is téma. Arról viszont még nem született döntés, hogy milyen mértékű legyen ez. A dolgozók évente kétszer – karácsony és húsvét előtt – prémiumot is kapnak.

Addig jó, amíg egy cég ki tudja gazdálkodni a béremelést is. Az idei év nem könnyű, hiszen őket is érinti a mezőgazdasági alaptermények magas ára, az összes energia árának drágulása és mindemellett a munkabérek kigazdálkodása. Nem beszélve a koronavírus-járványról, ami a termelés szervezésében okozott néha gondot, illetve a madárinfluenzáról, ami viszont az alapanyag beszerzését bonyolította. Jordán András elmondta, a cégük minden nehézség ellenére eredményes, a piacaikat eddig sikerült jól megválogatni.

A legnagyobb kockázatot jelenleg abban látja, hogy valamilyen huszadrangú segédanyagot nem tudnak időben beszerezni, például egy fogaskereket, ami miatt kénytelen leállni a termelés. Olyan ez, mint az autógyártást megbénító chiphiány.

A legnehezebb helyzetben a minimálbér emelése miatt az önfoglalkoztató, valamint a pár főt alkalmazó kisebb vállalkozások vannak. Ilyen például a fodrász, a cipőjavító, a kozmetikus, a kisboltos, de akár az autószerelő is. Közülük többen elmondták, a bevétel nem igazán fedezi a megemelkedett járulékokat, merthogy a magasabb minimálbér után több járulékot is kell fizetni. Akinek van egy-két alkalmazottja az azt tervezi, hogy négy-hat órában jelenti be őket januártól. Több vállalkozás szándéka pedig az, hogy inkább befejezi a tevékenységét, mert már nem éri meg nekik dolgozni.

Az elmúlt tíz év változásai

Időpont

Minimálbér

Garantált bérminimum

2012. január 1.

93 000

108 000

2013. január 1.

98 000

114 000

2014. január 1.

101 500

118 000

2015. január 1.

105 000

122 000

2016. január 1.

111 000

129 000

2017. január 1.

127 500

161 000

2018. január 1.

138 000

180 500

2019. január 1.

149 000

195 000

2020. január 1.

161 000

210 600

2021. január 1.

167 400

219 000

Forrás: KSH

Borítóképünkön: A Tam Bau Kft. igazgatója Kólya József a cég térburkológyártó gépsoránál

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!