Karácsonyfa

2022.11.24. 07:00

Már vágják a fenyőket, tíz százalékos drágulás várható idén

E hét végén kezdődik az adventi időszak. A fenyőfákat – leendő karácsonyfákat – már javában vágják és szállításra előkészítik a termelők. A megyében csak kevesen és kisebb tételben foglalkoznak fenyőfa nevelésével, az itt árult fák többsége Vas, Zala és Somogy megyei kertészetekből származik.

Mauthner Ilona

Idén mintegy 10 százalékkal drágulhatnak a karácsonyfának szánt fenyők (illusztráció: MW)

Fotó: Berán Dániel

Ellentmondó információkhoz jut a leendő fenyőfát vásárló. Az egyik hír az, hogy kevesebben állítanak idén karácsonyfát, ebből adódóan az ember azt gondolná, olcsóbb lesz a fa. A másik információ szerint pedig, jóval kevesebb fenyőt vágnak ki a termelők a szokottnál, ez pedig inkább arra utal, hogy drágább lesz a fa. Egyre többen keresik a cserepes fenyőket is, amelyek eladása darabonként 15-20 ezerre emelkedhet a tavalyi tízez forint után, emellett műfenyőkből is százezerrel többet, mintegy háromszázezret adhatnak el, a felmérések szerint.

A karácsonyra szánt fákat már november közepén elkezdték kivágni Zala megyében, majd méretük, formájuk alapján minősítettiek a termelők. A hazai termesztésű vágott lucnak – mint az egyik legkeresettebb fenyőnek – az ára az utóbbi öt évben alig változott. Eközben a munkabérek mintegy ötven százalékkal emelkedtek.

A termelők úgy számolnak, körülbelül tíz százalékkal kerül többe idén a fenyőfa, mint tavaly. Az euró-forint árfolyam változása elsősorban a nordmann fenyőre van hatással, amelyből évente 500 ezer darab érkezik az országba. A szakemberek szerint az import felfelé húzza a hazai termesztésű fák árát is, így a lucfenyőké már egyre jobban közelít az import nordmann fenyőkéhez. Az import áru főként Dániából és Németországból érkezik, míg a magyar fenyőfa legjelentősebb külföldi piaca Ausztria és Olaszország.

Hogy valójában mennyibe kerül a fenyő, nemcsak a mérettől, hanem a származási helytől, így a minőségétől is függ. A tavalyihoz hasonlóan a vágott fenyők közül ötven százalékban lucot, harminc százalékban nordmannt értékesíthetnek idén is a kereskedők. Tévhit, hogy az ünnephez közeledve frissebbek a fák, mivel azok kitermelését novemberben végzik.

Sokáig kell gondozni a fenyőt

A vágásra szánt fákat átlagosan öt-tíz évig gondozzák. Egyhektáros területen körülbelül kilencezer fa fér el, ebből kétszázötven-háromszáz darabot vágnak ki egyszerre. A leggyorsabban a lucfenyők nőnek, ezeket öt-nyolc évesen, az ezüstfenyőket hat-tizenegy évesen, a nordmannokat pedig csak a nyolcadik évtől értékesítik. Korábban a termelők maguk hordták a fővárosba az áruikat, ma a fenyők nagyobb részét kereskedőknek adják el. A lucfenyő darabjáért tavaly 3000-3500 forintot, az ezüstfenyőért 4500-5500, a nordmann darabjáért 6000-8000 forintot kértek a kereskedők.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!