Háborús infláció

2023.02.27. 12:37

Többet költöttünk kevesebb élelmiszerre

Továbbra is magas szinten van a magyarországi infláció.

TEOL

Továbbra is magas az infláció (Fotó: MW)

Decemberben az árindex 24,5 százalékos növekedést mutatott, 2022-ben az éves átlagos áremelkedés így 14,5 százalékos lett. Ráadásul januárban további gyorsulás következett, az év első hónapjában 25,7 százalékos volt az éves infláció. A drágulásban főszerepet játszanak az élelmiszerek, amelyek ára 2022 utolsó hónapjában közel 45 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, míg a múlt évben átlagosan 26 százalékkal nőtt az áruk, a januárt pedig 44 százalékos drágulással zárták.

Az élelmiszerárak növekedése látszik a bankkártyás költéseken is – derül ki a K&H összefoglalójából. A pénzintézet lakossági ügyfelei tavaly decemberben például 32,3 milliárd forintért vásároltak élelmiszert és italt a különböző élelmiszerboltokban, vendéglátóipari helyeken, gyorséttermekben és büfékben, ami 31 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 22,2 milliárd forintot. A múlt év egészében a K&H bankkártyásai 302,4 milliárd forintot költöttek élelmiszerre, szemben a 2021-es 223,1 milliárd forinttal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!