Állattartás

2023.03.09. 12:07

Marhára lecsökkent a haszonállatok száma Tolnában

Kevesebb tyúkkal, sertéssel, libával foglalkoznak vidéken a háztájikban, ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal múlt évben készített jelentéséből. A csökkenés mögött részben gazdasági, de leginkább kényelmi szempontok állnak.

Mauthner Ilona

Fotó: Mártonfai Dénes

Fotó: Denes Martonfai

 A támogatások ellenére csökkent a haszonállatok száma a vármegyében. A statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint tavaly Tolnában 455 ezer tyúkot tartottak számon, négy évvel korábban 750 ezret. Az országos mezőnyben ezzel az utolsó helyek egyikén állunk. Lúdból 41 ezret tartottak nyilván tavaly, négy évvel korábban 52 ezret, ezzel a középmezőnyben vagyunk.

Fotó: Mártonfai Dénes

Sertésből tavaly 156 ezret számoltak össze, 2018-ban 175 ezer volt a számuk, ez megfelel az országos átlagnak, ahogy a szarvasmarhák száma is. Ebből tavaly 27 ezret tartottak nyilván, négy évvel korábban 31 ezret.

A gazdaságok 2022-ben az állati termékek közül tyúktojásból az előző évivel azonos mennyiséget, 2,5 milliárd darabot termeltek országosan. A tehéntej termelése emelkedő tendenciát mutat, egy év alatt 6 százalékkal 2,1 milliárd literre nőtt.

A szarvasmarha-állomány 2010-es évekbeli folyamatos bővülése 2022-ben megállt, számuk (902 ezer) 31 ezerrel csökkent az előző évhez képest. A tehénállomány egy év alatt több mint 6 ezerrel 420 ezerre gyarapodott. A sertések száma (2,7 millió) a 2020. decemberihez képest 4,4 százalékkal mérséklődött. Az anyakoca-állomány egy év alatt 4,1 százalékkal 157 ezerre csökkent.

Fotó: Mártonfai Dénes
Fotós: Denes Martonfai

Tolna vármegyében is nőtt azoknak a száma, akik húsmarhákkal foglalkoznak, sokan tértek át a tejelő állományból erre a területre. A múlt év végén a tehéntej felvásárlási alapára az országban az egy évvel korábbinál jóval magasabb volt, literenként átlagosan 150-170 forint. A hízósertéseknél a gazdasági szervezetek állománya nőtt, míg az egyéni gazdaságoké közel tíz százalékkal csökkent.

Húsz évvel ezelőtt falun elképzelhetetlen volt, hogy egy családi ház hátsó udvarában ne legyenek tyúkok vagy egy-egy disznó. A bátaszéki Bánfi Ferenc elmondta, náluk ma is vannak tyúkok az udvarban, melyek fedezik a család tojásigényét. Sőt május környékén egy-egy süldőt is szoktak vásárolni, amit aztán felhizlalnak december közepére 120- 140 kilósra, és ebből biztosítja a család a házi sonkát, füstölt kolbászt. Bánfi Ferenc úgy látja, ma már azok a szomszédai is legfeljebb néhány tyúkot tartanak csak, akik régen sok állatról gondoskodtak.

Szerinte ennek elsősorban az az oka, hogy a sertés nevelése egyre drágább a takarmány miatt, emellett nagy kötöttség, hiszen reggel, este etetni kell, tisztítani az ólját, és főleg nyáron, a nagy melegben még büdös is tőle a környék, így a szomszédok sem nézik jó szemmel az állattartást. A legtöbben ezért fel is hagytak vele, inkább megveszik a húst a boltban. A tyúkokkal is sokan így vannak. A baromfinak kell egy elkerített terület, ahol kapirgálhat, különben összepiszkítja az udvart, kikaparja a virágokat. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!