Vállalkozások

2023.07.29. 09:20

Folyamatosan csökken a cégek száma Magyarországon

A magyarországi cégek száma idén eddig minden hónapban csökkent, júniusban csaknem 10 ezerrel kevesebb cég működött, mint tavaly decemberben - közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-vel.

A kép illusztráció.

A tájékoztatás szerint júniusban csaknem 2400 céget alapítottak, ami nem kiugróan sok, de az átlagoshoz viszonyítva nem is kevés. A megszűnt vállalatok száma meghaladta a háromezret júniusban, a cégek megszűnési formáinak arányában jelentős változás történt.

Korábban a kényszertörléssel megszűnt cégek aránya volt a legmagasabb a megszűnések között, de a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) tavalyi módosítása miatt ez a trend átfordult, és a végelszámolási eljárással megszűnt cégek kerültek többségbe.

Az újonnan indított felszámolási eljárások száma tovább emelkedett, meghaladta a 2500-at, ami az elmúlt hat év legmagasabb értéke. Nemcsak a júniusi érték döntött rekordot, hanem az idén megkezdett felszámolási eljárások száma is, ami meghaladta a 11 ezret; a féléves szám 30 százalékkal több, mint a tavalyi egész éves. Továbbra is a 3-5 éves cégek a leginkább érintettek.

Júniusban több mint 1200 végelszámolás indult, ez ebben az évben a második legtöbb, szezonális összehasonlításban pedig az elmúlt hat év legmagasabb értéke - jelezte az Opten.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!