2023.11.10. 14:40
Energiahatékonyabbá válik a Tolnagro szekszárdi telephelye
A Tolnagro Kft. energiakitettségének csökkentését támogatja Magyarország Kormánya a Gyármentő Programon keresztül. Az erről szóló oklevelet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszertől vette át István Csaba, a cégcsoport logisztikai és üzemeltetési igazgatója.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől István Csaba vette át a támogatásról szóló oklevelet
Fotó: Mártonfai Dénes
A Gyármentő Program keretén belül hat dél-dunántúli vállalat, köztük a szekszárdi székhelyű Tolnagro Állatgyógyászati Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. vehetett át támogatásról szóló oklevelet Szijjártó Pétertől hétfőn Pécsett. A külgazdasági és külügyminiszer baranyai látogatásakor kijelentette, a magyar gazdaságtörténet „legrobosztusabb” gazdaságösztönző programjait indította el a kormány. Ezzel kapcsolatosan úgy fogalmazott, hogy a háború miatt elszabadult energiaárak miatt a kormány többek között vállalatok saját megújulóenergia-kapacitásainak bővítését támogatja.
István Csaba, a Tolnagro Kft. logisztikai és üzemeltetési igazgatója lapunknak elmondta, a cégcsoportnak nagy az energiakitettsége, ezért a jelenlegi világpiaci helyzetben költséghatékonyabb megoldásokra van szükség.
„A beruházások célja, hogy a társaságunk korszerűsítse fűtési rendszerét és annak energiahatékonyságát, valamint legalább részben képes legyen megtermelni a saját magának szükséges villamos energiát. A teljes energiafelhasználás közel ötven százalékos megtakarítását biztosítja majd a beruházás a szekszárdi telephelyen – fogalmazott István Csaba. – Ennek érdekében elkezdtünk egy 250 KWh teljesítményű napelempark-kiserőmű telepítését, szekszárdi telephelyen, ahol a másodlagos gyógyszer, gyógyászati termék gyártása történik. amely által termelt energia, a cég teljes éves villamosenergia-felhasználásának közel harminc százalékát teszi ki. Fejlesztések közé tartozik még egy geotermikus-hőszivattyús rendszer kiépítése, amivel éves szinten további jelentős energiamegtakarítást tudunk elérni.”
A régió érintett hat vállalata, a Tolnagro mellett a Karsai Pécs Műanyagfeldolgozó és Szerszámgyártó Kft., a Terrán Tetőcserépgyártó Kft., az MCS Vágóhíd Mohács, a Fonte Viva Termelő és Kereskedelmi Kft. és a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. összesen 5,5 milliárd forintnyi beruházást hajt végre, amit a kormány a Gyármentő Programon keresztül 2,5 milliárd forinttal támogatott.