Átjár a melegség

2023.12.15. 11:49

Az ünnepi időszakra a szolgáltató önkéntes kikapcsolási szünetet hirdetett

Az emberi törzsfejlődés folyamatában sok mindent elveszítettünk. Nemcsak kifinomult szaglásunkat és hallásunkat, hanem egy olyan „tartozékunkat” is, ami pedig igazán jól jönne a hideg téli napokon.

Szeri Árpád

Az ember eszes lény, ennek köszönhetően feltalálta a fűtést (illusztráció)

Forrás: Shutterstock

Igen, a bundánkról van szó, azaz arról a prémről, ami legközelebbi rokonaink, az emberszabású majmok testét dúsan fedi. Mi, a teremtés koronái viszont már több mint százezer évvel ezelőtt lehullattuk magunkról ezt a természetes kabátot. Volt ugyan erre okunk, hiszen így megszabadultunk a bundában megbúvó élősködőktől. Ám azóta szakadatlanul fázunk a hidegben.

De az ember intelligens, eszes lény – még akkor is, ha az oktalan állattal szemben képes tudatosan ártani magának –, ennek köszönhetően feltalálta a fűtést. Így tehát otthonainkban telente kedvezményezettjei lehetünk a távfűtésnek, azaz a meleg házhoz jön. Egészen addig, amíg valamely oknál fogva – jelesül: díjfizetés mellőzése – a szolgáltató le nem kapcsol bennünket a rendszerről.

Egy friss hír szerint ettől a szibériai zimankót elénk vetítő döntéstől legalábbis 2023. december 15-e és 2024. január 8-a között senkinek nem kell tartania. Erre az ünnepi időszakra ugyanis a szolgáltató önkéntes kikapcsolási szünetet hirdetett.

Az ember melegségre vágyik – ez az érzés járta át Örkény István novellájában Gróh doktort, amikor a Kreibich bácsi építette kályha mellett elmélkedett a világ dolgairól. Három hétig tehát garantáltan mindenkinek része lehet ebben az érzésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!