Szívklub

2017.08.26. 15:30

Kitettek magukért a dombóvári klub tagjai

A Magyar Szív Egyesületek Országos Szövetsége háromnapos találkozót tartott Barcson.

Hanol Erzsébet

A Magyar Szív Egyesületek Országos Szövetsége (MASZEOSZ) II. Orvos-Beteg Konferenciáját és Sporttalálkozóját rendezték a közelmúltban Barcson, ahova az ország számos pontjáról érkeztek egyesületek képviselői, köztük a Dombóvári Szívklub Egyesület 31 tagja. A rendezvénynek összesen mintegy háromszáz vendége volt.

A megnyitó után egészségügyi témájú előadásokat hallhattak a résztvevők. Bíró Norbert, a Somogy megyei közgyűlés elnöke a Somogy Megyei Kormányhivatal Egészségügyi Bizottsága által végzett tevékenységről, a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséről, az ÁNTSZ-szel való együttműködés fontosságáról, hatékonyságának erősítéséről, a népegészségügyi programokról, az egészségkommunikáció fontosságáról beszélt.

Dr. Orbán Csaba, a MASZEOSZ elnöke szólt az újraélesztés fontosságáról, majd a szervezet céljairól, terveiről, feladatairól tájékoztatta a hallgatóságot, és a Szívbarát újság megjelenésére is kitért. Börzöli Zoltán, a barcsi mentőállomás mentőtisztje gyakorlati bemutatóval és vetítéssel egybekötött előadást tartott az újraélesztésről. A látottakat aztán verseny formájában is ki lehetett próbálni, a lényeg az volt, hogy a jelentkezők minél szabályosabban hajtsák végre a bábun az újraélesztés lépéseit. Az első napot éjszakai fürdőzés, illetve úszóverseny zárta a Barcsi Termálfürdőben.

Másnap hajókirándulásra indultak a résztvevők a Dráván, valamint különböző sportágakban mérették meg magukat az egyes korcsoportokban. Többek között asztalitenisz, atlétika, íjászat, kosárlabda, labdarúgás, lábtenisz, röplabda, sakk, teke és tenisz sportágakban versenyeztek, míg mások inkább az erdei séta, a városnézés vagy éppen a lovaskocsikázás mellett döntöttek. Este zenés-táncos program várta az egyesületek tagjait. A zárónapon dr. Orbán Csaba búcsúzott az egyesületektől.

Mint mondta, a versenyzők életkortól függetlenül kihozták magukból amit csak lehetett, és öröm, hogy a három nap balesetmentesen ért véget. Az országos elnök köszönetét fejezte ki a jelenlévőknek a részvételért és a szervezőknek a találkozó sikeréért. A Dombóvári Szívklub nevében dr. Bereczki Mária kardiológus osztályvezető főorvos fejezte ki a háláját a színvonalas rendezésért.

Az eredményhirdetést is érdemes volt megvárniuk a dombóváriaknak, ott is volt érdekeltségük, ugyanis Tóth Gáborné ezüstérmet nyert a sakkversenyen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!