2017.08.16. 07:10
Őseikkel ismerkednek a honismereti táborban
A Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében idén is (immár harmadik alkalommal) megrendezik az „Őseink nyomában hon- és népismereti tábort”
Idén harminckilenc kisgyerek jelentkezett a bátaszéki honismereti táborba
Fotó: Makovics Kornél
A szervezők egyike, Wittendorfer Ildikó pedagógus elmondta, az elmúlt két évben olyan nagy volt a siker, hogy nem lehetett kihagyni. Múlt szombaton, augusztus 12-én indultak 39 jelentkezővel, és 18-án, pénteken lesz a zárónap. A legkisebb táborozó 5 éves, a legidősebb 13. A jelentkezők többsége bátaszéki, de vannak, akik éppen a nagyszülőknél nyaralnak, és beíratták őket a táborba, vagyis bárki jelentkezhetett, nem csak a Heimat néptánccsoport tagjai.
Wittendorfer Ildikó azt is elmondta, minden napon egy-egy témát dolgoznak fel, például egy tanyasi kiránduláson vettek részt, ahol megbeszélték a gyerekekkel, hogyan, milyen körülmények között élhettek régen a svábok. Látogatást tettek már a tájházban is, ahol a különböző eszközökkel, ruhadarabokkal ismerkedtek a fiatalok. Régi mesterségeket mutattak be nekik Ófalun, Mecseknádasdon a kismesterségekről tájékozódhattak, mint például a gyertyakészítő, a kádár, a mézeskalácsos, a fazekas. Itt megnézték a tájházban az úgynevezett tisztaszobát is. Ellátogatnak Tolnára, a kékfestőműhelybe is.
Emellett németül énekelnek, mondókákat tanulnak, táncolnak, zenét hallgatnak, vetélkedőn vesznek részt. Pénteken, a zárónapon pedig bemutatják a szüleiknek, hogy mit tanultak a héten. Wittendorfer Ildikó elmondta, naponta reggel 8-tól délután fél 6-ig tartanak a foglalkozások. A gyerekek teljes ellátást kapnak. A tábor költségét pályázattal, illetve a helyi önkormányzat támogatásával pótolták ki.