Időjárás

2023.03.24. 07:30

Kellemes, tavaszi időnk lesz március 24-én

Március 24-én még tavaszi idő várható, 20 fok feletti maximummal Tolna vármegyében , a hétvégén azonban barátságtalanabb arcát mutatja majd az időjárás a Köpönyeg.hu előrejelzése szerint.

TEOL

A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Fotó: Cryptographer

Pénteken estig fátyolfelhős, napos és tavasziasan meleg időre számíthatunk. Estefelé északnyugat felől várható erősebb felhősödés, és akkortól eső, zápor is előfordul. A hőmérséklet csúcsértéke eléri a 18-24 fokot, néhol akár 25 fokos maximum is lehet. A délnyugati szél többfelé megélénkül.

Forrás: Köpönyeg.hu

Szombaton kora délutánig erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Hajnalban többfelé, a déli órákig inkább már csak délnyugaton, délen valószínű eső, zápor. Délutántól északnyugat felől csökken a felhőzet. Az északnyugati szél nagy területen lesz erős, már csak 14-15 fokot mérhetünk.

Forrás: Köpönyeg.hu

Orvosmeteorológia
Gyenge melegfronti hatás terheli szervezetünket, mely különösen megviselheti az időseket és a krónikus betegeket, de az egészséges szervezetre is hatással lehet. Az arra érzékenyeknél fejfájás, alvászavar, fáradékonyság jelentkezhet, továbbá fizikai és szellemi teljesítő képességünk is romolhat. Ennek köszönhetően sokaknál figyelmetlenség, koncentrációs zavar jelentkezhet, ami növeli a balesetek előfordulásának kockázatát. A szív-és érrendszeri betegeknek különösen megterhelő ez az időjárási helyzet. Náluk jellemzően vérnyomás-ingadozás, szédülékenység alakulhat ki. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában