2018.06.24. 11:35
Mellkason lőtte vitapartnerét egy férfi Dunakömlődön
Az esetről, ami szombaton délután történt, vasárnap egy dunakömlődi lakos adott hírt.
Fotó: Shutterstock illusztráció
Elmondta, hogy arra lettek figyelmesek, hogy rohammentő, majd rendőrök, nem sokkal később pedig mentőhelikopter érkezik a faluba. A helikopter a sportpályán szállt le. A dunakömlődi hölgy arról számolt be, hogy gyorsan híre ment a településen, hogy egy helybeli férfi lőtt meg egy szintén kömlődi fiatalembert, miután egy építkezésen vitába keveredtek.
Mint mondta, úgy hírlik verekedtek, majd a későbbi elkövető hazament, magához vett egy pisztolyt és mellkason lőtte a másik férfit. Hozzátette, úgy tudja az elkövető 41 éves, vadászik és több fegyvere is van.
Kerestük a rendőrség szóvivőjét, de a nyomozás jelenlegi stádiumában még nem tudnak tájékoztatást adni.
Spiesz József képviselő, a paksi önkormányzat dunakömlődi részönkormányzatának elnöke viszont megerősítette lapunknak a lövöldözés tényét. Azt mondta, nagyon megdöbbentették a történtek, hiszen Dunakömlőd csendes, nyugodt. A mostani eset felkorbácsolta a kedélyeket.
A sérültet, aki információnk szerint 35 éves, a Honvéd Kórházba szállították, állapotáról nincs információnk, sérülése a helybeliek szerint súlyos. Úgy tudjuk, hogy a 41 éves elkövető ittas volt, egy Flóbert pisztollyal sebesítette meg vitapartnerét.