vádemelés

2018.08.10. 15:30

Elvitt egy autót és drogozott is a férfi

Ihárosi Ibolya

Fotó: Shutterstock illusztráció

Jármű önkényes elvétele és kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat egy harminc éves decsi férfi ellen a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség, tájékoztatott dr. Páli Péter, a Tolna Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

A vádlott tavaly szeptemberben egy este meglátogatta egyik barátját, nem sokkal később a házigazda testvére is megérkezett az általa használt, de az édesapja tulajdonában lévő személygépkocsival.

A vádlott beült az autóba, benyúlt a kesztyűtartóba is, de ekkor még nem vitt el semmit. Röviddel ezután az autó birtokosa hazament, leparkolt a háza előtt, de a gépkocsi ajtaját nem zárta be.

A vádlott másnap hajnalban a járműhöz ment és azt a kesztyűtartóban megtalált pótkulccsal elindította, majd Szekszárdra, a vasúti pályaudvar parkolójához hajtott. Az autóból kétszáznyolcvan forintot és egy négyezer forint értékű headset-et, telefonos fülhallgatót tulajdonított el. A járművet bezárta, a headsetet és az indítókulcsot egy bokorba dugta. Ezt követően Szekszárdon marihuánát fogyasztott, majd busszal visszautazott Decsre.

A nyomozó hatóság még aznap délelőtt előállította a vádlottat, aki a rendőröknek megmutatta, hogy hová rejtette el az autó indítókulcsát. A rendőrség az autót kiadta a tulajdonosának. A pénz és a headset eltulajdonítása miatt a vádlott ellen szabálysértési eljárás indult. A vagyon elleni bűncselekmények miatt már többször jogerősen elítélt vádlottal szemben az ügyészség börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását szorgalmazza.

Az őrizetbe vett vádlott decemberig előzetes letartóztatásban volt, azóta pedig egy korábban elkövetett bűncselekménye miatt kiszabott szabadságvesztését tölti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában