rendőrségi hírek

2019.04.23. 11:33

Egy halálos és három sérüléses baleset történt a hétvégén

Nem telt el halálos és sérüléses baleset nélkül az ünnep a megyében.

TEOL

Tolna megyében az elmúlt négy napban egy halálos kimenetelű és három sérüléses baleset történt, melyben összesen hatan – négyen súlyosan, ketten könnyebben – sérültek meg, közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Péntek délután közlekedett egy kerékpáros Őcsényben az általa hajtott kerékpárral Szekszárd irányába, amikor egy jobbra ívelő kanyarban elő akarta segíteni egy gépkocsi előrehaladását, ezért szorosan az úttest jobb szélére húzódott. A kerékpár első kereke lecsúszott az úttestről a 10 centiméter szintkülönbséggel lejjebb lévő útpadkára, ekkor a kerékpáros elveszítette uralmát a járműve felett, és elesett. A biciklis súlyos sérüléseket szenvedett.

Egy motorkerékpáros közlekedett április 20-án a délutáni órákban az 56-os főúton Mohács irányába. A 27-es kilométerszelvény közelében egy emelkedő tetején lévő balra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát járműve felett és letért az úttest jobb oldalán lévő füves útpadkára, majd belehajtott az ott lévő vízelvezető árokba, és elesett. A motorkerékpáros súlyos sérüléseket szenvedett.

Egy Toyota típusú személygépkocsi közlekedett az M6-os autópályán Szekszárd irányába április 20-án délután négy óra körül, amikor érintőlegesen nekiütközött a két pályatestet elválasztó szalagkorlátnak. A jármű vezetője ekkor elveszítette uralmát a járműve felett, megpördült az úton, majd a külső szalagkorlátot átszakítva az úttest melletti vízelvezető árokban állt meg. A ben négyen sérültek meg. A kettő súlyos sérültet mentőhelikopterrel szállították kórházba, a másik kettő személy az elsődleges adatok szerint könnyű sérülést szenvedett.
április 22-én a kora reggeli órákban Nagydorog térségében a 63-as számú főúton. Egy Mazda típusú terepjáró vezetője Kajdacs felől Nagydorog irányába közlekedett, amikor a 23-as kilométerszelvény közelében ismeretlen okból járművével áttért a menetiránya szerinti baloldalra és az ott lévő vízelvezető árokba borult. A 42 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A hétvégén további 13 anyagi káros baleset is volt Tolnában. A megyei rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy kipihenten induljanak útnak. Közlekedjenek megfelelő körültekintéssel és sebességgel, a szabályok betartásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában