2019.06.09. 16:00
Sok embert csapott be az internetes csaló
Forrás: Shutterstock
Fotó: Illusztráció
Hatvanhat rendbeli, egyenként a szabálysértési értékhatár alatti kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási Ügyészség egy huszonhét éves székesfehérvári férfi ellen, aki más ügyben jelenleg is jogerős szabadságvesztés büntetését tölti – tájékoztatott dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője.
A vádirat szerint a férfi 2012-ben döntötte el, hogy csalások útján tesz szert rendszeres jövedelemre. Ennek megfelelően 2012 decemberétől internetes csalások elkövetéséből biztosította a jövedelme egy részét. Hasonló bűncselekmények miatt ezt követően több bíróság is elítélte, ennek ellenére a csalássorozatot 2017-ig tovább folytatta.
A vádlott különböző e-mail-címekkel, valamint az ezekhez tartozó felhasználónevekkel regisztrált az egyik ismert internetes apróhirdetési oldalon, továbbá valódi és álneveken egy internetes közösségi oldalon. Ezeken a webhelyeken aztán – különböző termékek képeit felhasználva – fiktív hirdetéseket adott fel saját számítástechnikai eszközéről, de az édesanyja előfizetésében álló internetszolgáltatás igénybevételével. A teljesítés szándéka nélkül kínált eladásra, elsősorban mobiltelefonokat és sportcipőket. Az is előfordult, hogy a termékek egy részével a vádlott valóban rendelkezett, ám azokat korábban már eladta. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy a hirdetéseket újból megjelentesse.
A sértettektől kicsalt pénzösszegeket a vádlott később különböző ATM-automatákból készpénzben felvette, majd elköltötte. A vádirat szerint 2015 áprilisa és 2017 szeptembere között hatvanhat, az ország különböző részein élő vásárlót ejtett tévedésbe, akiknek egyenként ezerötszáz és huszonegyezer-ötszáz forint közötti, összesen több mint háromszáznyolcvanháromezer forint kárt okozott. Az összegből a vádemelésig egyetlen fillér sem térült meg.
A többszörösen büntetett előéletű vádlottal szemben az ügyészség büntetésül fogházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, a közügyektől eltiltását, vagyonelkobzás elrendelését, valamint a korábbi felfüggesztett börtönbüntetése végrehajtását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál, tette hozzá dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője.