jogerős ítélet

2019.11.02. 16:00

Orvhalászat miatt közmunkára ítélték

Ihárosi Ibolya

Forrás: Shutterstock

Fotó: Illusztráció

Orvhalászat és lopás miatt 312 óra közérdekű munkára ítélt egy 59 éves férfit a Szekszárdi Járási Ügyészség. Az ítélet jogerős, tájékoztatta lapunkat dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője.

A férfi büntetlen előéletűnek számít ugyan, de hátrányos jogkövetkezmények alatt áll, ugyanis hivatalos személy elleni erőszak miatt felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Most orvhalászat és más bűncselekmények miatt harminc nap elzárásra, ittas járművezetés miatt pedig pénzbüntetésre ítélték, és hét hónapra eltiltották a vezetéstől. A férfinak a bűncselekmény elkövetésekor nem volt se állami horgászjegye, se halászati jogosultsága. Megszerzésüktől éppen ezen bűncselekmények miatt 36 hónapra eltiltotta a kormányhivatal szekszárdi járási hivatala.

A vádlott április 11-én hajnali négy óra körül ment ki a Tolna külterületén lévő Kutya-tanyai gödörhöz, amely a Duna-Dráva Nemzeti Park Gemenc törzsterületének a része, ezért ott csak a nemzeti park szakemberei végezhetnek ökológiai célú szelektív halászatot.

A férfi két úgynevezett nyakzó hálóval halászott. A kifogott halakat zsákba, majd az autója csomagtartójába tette. Amikor hazaindult, a halászati felügyelők a töltésen megállították. Mint az ellenőrzés során kiderült, a kifogott halak közt volt ponty, süllő, szürke harcsa, dévérkeszeg, ezüst kárász, összesen 71 465 forint értékben. Ezek közül már csak egy ponty élt, azt visszaengedték a vízbe. A többit meg kellett semmisíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában