2020.06.21. 15:15
Közérdekű munkára ítélték a fiatal tolvajt
Forrás: Shutterstock
Fotó: Illusztráció
Kétszázharminc óra közérdekű munkára ítélt egy fiatalkorú férfit különféleképpen minősülő lopások miatt a Szekszárdi Járásbíróság. Ha a munkát saját hibájából nem végezné el, akkor azt napi tételenként fogházbüntetésre kell átváltoztatni. Az ellene tárgyalás nélkül meghozott büntetővégzés június 3-án vált véglegessé. Ezt megelőzően nyolc egyedül vagy másokkal elkövetett lopás és más bűncselekmények elkövetése miatt marasztalta el a bíróság.
A vádlott nőtlen, gyermeke nincs, az általános iskola öt osztályát végezte el. A normál iskolából magatartási problémái miatt került egy speciális tantervű iskolába, ahova alig járt be, osztályt kellett ismételnie, majd kábítószerezni kezdett, ezért innen is eltanácsolták. Rossz családi körülmények között nevelkedett. A gyámhatóság többször is védelembe vette, de mindhiába, mert sem a gyámhatósággal, sem a pártfogó felügyelővel nem tartotta a kapcsolatot.
A gyermekotthonból folyamatosan szökésben volt. Enyhén szellemi fogyatékos és antiszociális irányú személyiségfejlődést állapított meg nála a szakértő, de ez nem akadályozta meg abban, hogy tettei következményeit felismerje és ennek megfelelően viselkedjen.
Jelen ügyben azért ítélték el, mert egy üzletből farmermellényt és -nadrágot akart lopni, de a bolt egyik eladója feltartóztatta. Kár mégis keletkezett, mert a mellény elszakadt, amikor a vádlott eltávolította róla az áruvédelmi eszközt. Egy másik alkalommal egy áruházban ellenőrizték, ahol egy csomó kozmetikai szert és italt is találtak nála. Lopott ezen kívül adománygyűjtő dobozból, és még ugyanazon a napon kozmetikai cikkeket és csokoládét akart fizetés nélkül elvinni. Máskor szempillaspirálokat, csokit és kis üveg italt találtak nála.
Borítókép: illusztráció