statisztikák

2020.08.21. 16:00

Balesetet okoztak és cserbenhagytak

Az elmúlt néhány évben portálunkon több cserbenhagyásos esetről is beszámoltunk. Ebből kiindulva megnéztük, hogyan alakult az elmúlt években az ilyen ügyek száma az országban és Tolna megyében.

TEOL

Forrás: Shutterstock

A minap számoltunk be róla, hogy egy férfit másodfokon 270 ezer forint pénzbüntetésre ítélt a Szekszárdi Törvényszék. Az ok cserbenhagyás. A vádlott még 2019 nyarán a 65-ös számú főúton egy útkanyarulatban figyelmetlenségből áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, és a visszapillantó tükrével nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő tehergépkocsi tükrének. Utóbbi letörött, és nekicsapódott a jármű ajtóüvegének, úgy, hogy az üvegszilánkok a tehergépkocsi utasterébe szóródtak. A balesetben szerencsére nem sérült meg senki, de a vádlott nem állt meg, hogy erről meggyőződjön.

A büntető törvénykönyv 239. paragrafusa szerint pedig, „ha a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője a helyszínen nem áll meg, illetve onnan eltávozik, mielőtt meggyőződne arról, hogy valaki megsérült-e, illetve az életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorul-e, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

A fentebbi mellett az elmúlt néhány évben portálunkon több cserbenhagyásos esetről is beszámoltunk, az archívumunkban mintegy két-három évet visszanézve bőven akad példa. A 6-os számú főúton egy pótkocsis tehergépkocsi vezetője azért volt kénytelen félrerántani a kormányt, mert áttért a sávjába egy személygépkocsi. A szerelvény a szalagkorlátnak ütközött. A 63-as főúton egy előző Audi miatt kötött ki egy másik autó az árokban. Simontornyán egy ádándi férfi hajtott bele háromszor az előtte haladó autóba, amely emiatt árokba sodródott. A vétkes sofőr minden esetben megállás nélkül továbbhaladt. Szerencsére egyik balesetből sem lett nagyobb baj, de ez nem a vétkes sofőrökön múlt. Mindebből kiindulva megnéztük, hogyan alakult az elmúlt években a cserbenhagyásos esetek száma az országban és Tolna megyében.

A Bűnügyi Statisztikai Rendszer (BSR) 2018. II. félévétől országos szinten regisztrált eseteit vizsgálva kiderül, hogy az összes, több mint háromszáz esetből Tolnára tizenegy ügy jut, amivel a középmezőny második felében áll. A legtöbb esetet Budapesten rögzítették (41), a megyék közül pedig Pest áll az élen (37). A legkevesebb cserbenhagyásos bűncselekményt Hajdú-Bihar megyében regisztrálták (4).

Tolnában a bűncselekmények között elenyésző a cserbenhagyásos esetek száma: 2013-tól kezdődően összesen huszonhét esetet jegyeztek. A számok tekintetében 2013 jelentette a negatív csúcsot, amikor hét ilyen ügy szerepelt a statisztikában (a tavalyi év ezt megközelítette hat eljárással), míg 2016-ból egy ilyen ügyet sem tüntettek fel a BSR adatai között.

Fotók: Shutterstock illusztrációk

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában