Illegális bevándorlók

2021.01.24. 16:04

Őrizetben az M6-oson „lekapcsolt” embercsempészek

TEOL

Forrás: Shutterstock

Mint arról korábban beszámoltunk, az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán január 22-én, 11 óra 49 perckor a Paksi Autópálya Alosztály rendőrei megállítottak egy osztrák honosságú járművet.

Az autót vezető osztrák sofőr és a mellette helyett foglaló orosz férfin kívül az autóban tartózkodott még nyolc utas, akik szír állampolgárnak vallották magukat, de személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A rendőrök az elfogott illegális migránsokat a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően, visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 30 éves osztrák és a 24 éves orosz állampolgárokkal szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A nyomozók a férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki. Őrizetbe vételüket követően előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A gyanúsításban szereplő bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – olvasható a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában