emberkereskedelem

2021.06.18. 13:21

Prostitúcióra kényszerítették a nőt és elvették a pénzét

A Tolna megyei nyomozók őrizetbe vették azt 24 éves decsi férfit és szintén 24 éves élettársát, akik egy kiszolgáltatott állapotban levő nőt éveken át prostitúcióra kényszerítettek, és az abból szerzett pénzt elvették tőle.

TEOL

Forrás: Shutterstock

Fotó: illusztráció

Egy nő tett feljelentést 2020 szeptemberében, hogy őt 2015 és 2020 nyara között egy férfi és annak barátnője rendszeresen arra kényszerítették, hogy az ország különböző pontjain – Decsen, Szekszárdon, Baján, Szegeden – férfiakkal pénzért szexuális kapcsolatot létesítsen. A sértett elmondása szerint az így keresett összeget elvették tőle, és futtatói abból éltek. A nő elmondása szerint, ha nem akart prostitúciós tevékenységet folytatni, akkor a férfi bántalmazta is őt – tájékoztatott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A feljelentést követően Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán nyomozást indítottak. A beszerzett bizonyítékok alapján június 16-án, szerdán elfogtak egy 24 éves decsi férfit és szintén 24 éves élettársát, akik a bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozhatóak. A nyomozók mindkettőjüket emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésével gyanúsították meg. A rendőrök a férfi autójában kábítószergyanús anyagot is találtak.

[embed]]

Az egyenruhások mindkettőjüket őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására a Tolna Megyei Főügyészségen. A nyomozók vizsgálják azt is, hogy a 24 éves férfi és élettársa további bűncselekményekkel összefüggésbe hozható-e.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában