Jogerős

2022.03.25. 12:30

Szexhirdetésre jelentkezett, kirabolták a férfit Szekszárdon

Hat év börtön-, illetve tíz év fegyházbüntetésre ítélt csütörtökön a Szekszárdi Törvényszék jogerősen egy nőt és egy férfit, akik két éve kiraboltak egy szexuális hirdetésre jelentkező férfit Szekszárdon - közölte a törvényszék az MTI-vel.

TEOL

A nő egy internetes oldalon hirdette magát, erre a sértett 2020. május 9-én jelentkezett a lakásán. Az elsőrendben vádolt nő azonban a szolgáltatás nyújtását visszautasította, és további összeget kért az előzetesen egyeztetett áron túl, amit a sértett nem akart megfizetni – írta közleményében a törvényszék.

 

A nő ekkor azzal fenyegette meg a sértettet, hogy a szomszédban lévő barátja, a másodrendű vádlott meg fogja verni; a két vádlott ezután a sértettet a gépkocsijához kísérte, ahonnan elvettek 28 ezer forintot, majd szintén fenyegetéssel arra akarták kényszeríteni a férfit, hogy egy pénzkiadó automatából vegyen fel nekik további 200 ezer forintot. A sértett egy utcában leállította a járművet, és dudálva segítséget kért az ott lévőktől, ezután a két vádlott elhagyta a gépkocsit.

 

Az eljárás alatt a nő tagadta a bűncselekmény elkövetését, a férfi azt részben beismerte.

 

A közlemény szerint a bíróság a nőt rablás, továbbá csalás kísérlete, lopás és ötrendbeli becsületsértés miatt, a többszörösen büntetett előéletű férfit – erőszakos visszaesőként – társtettesként elkövetett rablás és lopás miatt ítélte el. A törvényszék másodfokú ítéletében a Szekszárdi Járásbíróság által kiszabott szabadságvesztést két-két évvel mérsékelte, miután nagyobb nyomatékkal vette figyelembe az enyhítő körülményeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában