Lezárt nyomozás

2022.04.02. 08:13

Milliókat húztak le a pécsi férfiról Szekszárdon

A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely két szekszárdi és egy bonyhádi férfi ellen indult, akik nagy mennyiségű szotyola értékesítésére tettek szóban ígéretet. A közel 5 millió forintot átvették a kereskedőtől, de az árut nem adták át.

TEOL

Illusztráció: Shutterstock

Feljelentést tett 2021. november 8-án egy pécsi lakos, mert előzetes egyeztetést követően egy szekszárdi telephelyen kifizetett egy - neki Péter Zsolt néven bemutatkozó - férfi részére 5.200.000 forintot a megbízója nevében. Ennek fejében 25 tonna napraforgót kellett volna kapnia. Az eladó a pénzzel távozott, majd az általa megadott telephelyen a vásárlóval közölték, hogy ott nincs napraforgó – tájékoztatott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

A nyomozók gyanúja a beszerzett bizonyítékok alapján egy háromtagú társaságra terelődött, akik kicsalták a pénzt a sértettől. Egy álnéven bemutatkozó 62 éves szekszárdi férfi érkezett a találkozóra. Egy ismerőse autóját használta, melynek rendszámát a tulajdonos előzőleg lecserélte, hogy ez alapján se lehessen azonosítani a kocsit. Az üzlet ötlete egy 67 éves bonyhádi férfitól származott. A csalók még arra is ügyeltek, hogy telefonhívásaikat se lehessen nyomon követni. 

 

A férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, mely során egy kivételével részletes beismerő vallomást tettek. A társaság tagjainak csalás bűntette, egyedi azonosítójellel visszaélés bűntette és személyes adattal visszaélés vétsége miatt kell felelniük.

 

Az eset körülményeinek vizsgálatát a Szekszárdi Rendőrkapitányságon befejezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában