Ítélet

2022.06.07. 15:51

Kávéval várta az idős szívbeteg balekot a kamudoktor Szekszárdon

A Szekszárdi Járásbíróság ítéletet hirdetett abban az ügyben, melynek két vádlottja 2019-ben rávett egy nyugdíjast, hogy hitelkártyát igényeljen, majd azt jogosulatlanul felhasználva közel 242 ezer forint kárt okoztak neki.

TEOL

Illusztráció: Shutterstock

Az ítélet szerint az élettársi kapcsolatban élő első- és másodrendű vádlott elhatározta, hogy előbbi egy közösségi oldalon megismerkedik egy békéscsabai férfival annak érdekében, hogy tőle pénzt szerezzenek. A sértettel való kapcsolatfelvétel során az elsőrendű vádlott álnéven mutatkozott be és orvosnak adta ki magát. A nyugdíjas korú, szívbetegségben szenvedő sértett egy orvosi kivizsgálás reményében beleegyezett a személyes találkozóba és 2019. november 25-én vonattal Békéscsabáról Szekszárdra utazott. Az ügy fő vádlottja – aki kávéval várt rá a helyi vasútállomáson – ezt követően rávette őt, hogy kérjen igazolást a nyugdíjáról a nyugdíjfolyósítótól, ahova el is kísérte.

Miután beszerezték az igazolást az elsőrendű vádlott egy szekszárdi hipermarkethez irányította és meggyőzte arról, hogy a nyugdíjáról szóló igazolást felhasználva hitelkártyát igényeljen. A sértett eleget tett a kérésnek és megkötötte a hitelkártya szerződést. A vádlottak ezt követően a hitelkártyát a hozzá tartozó PIN kóddal együtt megszerezték és azt felhasználva többször vásároltak az áruházban, valamint a bankjegykiadó automatából is vettek fel pénzt, összesen közel 242 ezer forint összegben.

A bíróság a vádlottakat társtettesként, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek. A járásbíróság a büntetett előéletű elsőrendű vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, valamint 2 év közügyektől való eltiltásra ítélte, míg a másodrendű vádlottal szemben 240 óra közérdekű munka büntetést szabott ki. Ítéletében a bíróság az okozott kár megfizetésére is kötelezte a vádlottakat. 

Az elsőrendű vádlott a büntetés enyhítéséért jelentett be fellebbezést, így az ítélet vonatkozásában nem jogerős. A másodrendű vádlott tudomásul vette az ítéletet ezért az ítélet az ő tekintetében jogerőre emelkedett.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában