Tűzesetek

2022.10.30. 19:10

Tűzveszélyt jelent a gyertya és a mécses

A katasztrófavédelem tapasztalatai szerint ebben az időszakban minden évben megemelkedik a temetői tüzek száma, de a lakásokban meggyújtott mécsesek, gyertyák is komoly veszélyt jelenthetnek.

TEOL

Illusztráció: Shutterstock

A mécses és a gyertya fokozott tűzveszélyt jelent a temetőben – figyelmeztet a katasztrófavédelem. Az elkövetkezendő napokban egyre többen látogatnak a temetőkbe, hogy ott virággal, koszorúval, mécsessel emlékezzenek elhunyt szeretteikre.

A katasztrófavédelem közleménye szerint tavaly ilyenkor országszerte tíz sírkertben keletkezett tűz – volt, ahol kripták, sírhelyek égtek, máshol a temetőbe kihelyezett hulladékgyűjtő konténerek, szeméttárolók gyulladtak ki –, és minden évben előfordul, hogy egy Mindenszentek vagy Halottak napja alkalmából meggyújtott gyertya miatt teljesen kiég egy lakás.

– Nagyon fontos az elővigyázatosság – hívják fel a katasztrófavédők a figyelmet. – A sírhely környezetéből a száraz faleveleket, elszáradt virágokat, koszorúkat el kell takarítani, hiszen ezek könnyen lángra kaphatnak. A gyertyákat, mécseseket pedig úgy szabad csak elhelyezni a sírnál, hogy ne legyen a közelükben semmi, ami meggyulladhat, és ne is tudjanak felborulni - emelik ki. Hangsúlyozzák továbbá, hogy mindemellett az is nagyon fontos, hogy mielőtt a sírt elhagyjuk, oltsuk el a lángot. Forró mécsestartókat pedig ne dobjuk soha a temetőben kihelyezett hulladékgyűjtőbe, mert könnyen tüzet okozhatnak.

Megemlékezésként sokan otthon is gyújtanak mécsest, vagy gyertyát elhunyt szeretteikre emlékezve ezekben a napokban.

– Az ezzel összefüggő lakástüzek leggyakoribb oka, hogy ezeket gyúlékony anyagok közelébe teszik, a keletkező lángok pedig a függönyön, asztalterítőn keresztül átterjednek a lakás más helyiségeire – hangsúlyozza a katasztrófavédelem. Mindez elkerülhető, ha a gyertya vagy mécses tűzálló tálra kerül, így nem forrósítja át a környezetét. Az is alapszabály, hogy a meggyújtott gyertyát soha ne hagyjuk felügyelet nélkül, stabil helyre kell tenni, hogy ne tudjon eldőlni, a közelében pedig ne legyenek éghető anyagok.

A halloweeni töklámpásokra is mindez igaz – közelében ne legyen semmilyen éghető tárgy, ha pedig a kertbe tesszük a díszt, inkább LED izzó kerüljön bele világításként.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában