Kajdacsi késelés

2022.12.08. 09:21

A dohányzás mentette meg a kajdacsi késelő egyik áldozatának életét

A Tolna Megyei Főügyészség tájékoztatása alapján, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolják a román állampolgárságú férfit, aki három ismerősét szurkálta meg még az év első napján, Kajdacson.

TEOL

A férfi nadrágzsebében lévő fém cigarettatárca tompította le a combot ért késszúrást. (Fotó: police.hu)

A vádirati tényállás szerint a Magyarországra érkező fiatal vádlottat 2020-ban az egyik sértett családja fogadta be, akiknél a lakhatásért és ellátásért cserébe a ház körüli munkákban és a vállalkozásukban is segédkezett. 2021. december 31-én egy Tolna megyei faluban rokonokkal szilvesztereztek, ahol a vádlott alkoholt is ivott. A vádlott dühös volt, mert a sértett nem engedte, hogy vezesse az autóját, nem adta neki oda a gépkocsi indítókulcsát. 

Fotó: police.hu

Emiatt, amikor hajnali kettő óra körül a vádlott hazament a szállásadója házához, betörte a sértett autójának jobb oldali ablakait, majd a házban készpénz után kutatott. Ezután gyalogosan visszaindult a szilveszteri mulatságba, az utcán azonban szembetalálkozott a már szintén hazafelé tartó sértettel. Mivel a vádlott indulata még ekkor sem csillapodott, a nála lévő több, mint 20 cm-es bicskával többször vállon illetve felkaron szúrta a sértett férfit, akinek a mellkasára irányuló szúrásokat a karjával sikerült elhárítani. 

Ekkor érkezett oda autóval a sértett lánytestvére, aki megállt, hogy segítsen, de a vádlott az ő autóját is megrongálta, a kést belevágta a kocsi tetejébe és betörte a hátsó szélvédőt is. Ezt az időt kihasználva a sértett futva elmenekült a helyszínről. A gépkocsik megrongálásával a vádlott összesen közel egy millió forint kárt okozott. A kiabálást és a segélykiáltásokat hallva egy közeli házból kijött az ott lakó 54 éves férfi, aki hangosan felszólította a vádlottat, hogy hagyjon fel a magatartásával, mire a vádlott odament és a késsel őt is legalább háromszor megszúrta a mellkasa bal oldalán, amivel neki életveszélyes sérüléseket okozott. 

Fotó: police.hu

Ezt látva a férfi fia az édesapja segítségére sietett, és amikor a vádlott őt is meg akarta ütni, a támadást elhárítva a vádlottat földre vitte és rátérdelt. Ekkor azonban a vádlott a késsel őt is combon szúrta, amely szúrást a férfi nadrágzsebében lévő fém cigarettatárca tompította le. Végül a vádlott a férfi felszólítására eldobta a kést. A jelenleg is letartóztatásban lévő vádlottal szemben a főügyészség fegyházbüntetés kiszabását, Magyarország területéről kiutasítását, a közügyek gyakorlásától eltiltását, az elkövetéshez használt kés elkobzását, valamint a sértettek által a rongálások vonatkozásában bejelentett polgári jogi igényük elbírálását szorgalmazza a Szekszárdi Törvényszéknél. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában