Lezárt akta

2023.01.25. 09:55

Elkábított, majd kifosztott egy férfit két nő Kisvejkén

A bonyhádi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 26 éves somogyszili és egy 17 éves kisvejkei nő ellen folytattak, akik egy ismerősüket fosztották ki, miután elkábították – tájékoztatott a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

TEOL

A kép illusztráció.

Fotós: Yevhen Prozhyrko

Egy somogyacsai férfi tett feljelentést 2022 nyarán, mert elmondása szerint elkábították, majd elvették a pénzét és a bankkártyájáról is megpróbáltak pénzt levenni. A sértett egy ismerősét szívességből vitte el Kisvejkére a rokonaihoz, ahol kávéval kínálták. Miután megitta, hirtelen minden elsötétült előtte és csak másnap ébredt fel. Keresni kezdte a holmiját, de csaknem kilencvenezer forintja eltűnt a pénztárcájából, és több SMS értesítést is kapott, hogy a bankkártyáját is megpróbálták több településen használni, de pénzt nem tudtak a számlájáról levenni.

A bonyhádi rendőrök az ügyben folytatott nyomozás során kiderítették, hogy az 53 éves férfit egy 26 éves nő és 17 éves rokona csalta Kisvejkére, ahol kábító anyagot kevertek a kávéjába, majd miután a férfi elaludt, a tárcájából elvették a pénzét és a bankkártyáját. Még aznap éjjel megpróbáltak a bankkártyáról pénzt is levenni. A két nő elismerte, hogy pénzt akartak szerezni a férfitől, ezért nyugtatót kevertek a kávéjába. Mindkettőjüknek kifosztás és csalás bűntett kísérlete miatt kell felelnie.

Az eset körülményeinek vizsgálatát a bonyhádi rendőrök befejezték, és az iratokat a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.

Címkék#Bűnügyek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában