Vádirat

2023.02.14. 16:18

Ütötte-verte, halálosan megfenyegette a saját anyját

Könnyű testi sértéssel és becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt emelt vádat egy budapesti férfi ellen a Szekszárdi Járási Ügyészség – tájékoztatott kedden közleményben a Tolna Vármegyei Főügyészség.

TEOL

A kép illusztráció.

A vádirat szerint a 28 éves férfi 2021. november végéig egy háztartásban élt 62 éves édesanyjával, a sértettel, annak tulajdonát képező Tolna vármegyei településen lévő lakóházában. A vádlott kábítószer fogyasztása és gyakori alkoholos állapota miatt sokszor agresszív volt. Ilyenkor rendszeresen veszekedéseket kezdeményezett az édesanyjával. A 2021-es év során hetente bántalmazta őt úgy, hogy több alkalommal tenyérrel arcon ütötte, lábon rúgta. 

Emellett szintén heti rendszerességgel kiabált vele, sértegette, trágár kifejezéseket használva szidalmazta, illetve azzal fenyegette, hogy megöli. Több alkalommal tört-zúzott is az ingatlanban, édesanyját folyamatosan megfélemlítve, annyira, hogy az asszony inkább a szobájából se ment ki, hogy ne kelljen a fiával találkoznia.

Amikor 2021. november 28-án este a nő csörömpölést hallott a vádlott szobája felől, oda belépve látta, hogy a helyiség ablaka kitört. Ekkor az ittas vádlott tarkón ütötte, illetve megrúgta a lábszárán. Ezt követően  megragadta a felkarjánál, ám a nőnek sikerült kiszabadulnia, majd az udvarra, onnan pedig a kerítésen átmászva az utcára menekült. A bántalmazás következtében az asszony nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

A férfit korábban, 2019-ben súlyos testi sértés bűntette miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, a mostani cselekményét e felfüggesztés próbaideje alatt követte el.

A vádlottal szemben a járási ügyészség börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását, a közügyek gyakorlásától eltiltását, és a korábbi felfüggesztett börtönbüntetése végrehajtásának elrendelését szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában