Balesetek

2023.10.18. 10:07

Elütött egy biciklist, mert elvakította egy szemből érkező autó fényszórója

Két személyi sérüléssel járó és két anyagi káros baleset történt Tolna vármegye útjain 2023. október 17-én – derült ki a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdai közleményéből.

Teol.hu

A kép illusztráció.

Forrás: Shutterstock

Egy férfi közlekedett autóval 2023. október 17-én, reggel háromnegyed hét körül Kistormáson, a Kossuth utcában, Kölesd irányából Varsád irányába. A sofőr elmondása szerint egy szemből érkező autó lámpája elvakította, ezért a kocsi jobb elejével nekiütközött az előtte, vele azonos irányba közlekedő kerékpárosnak. A sofőr a biciklist nem észlelte, így sem fékezni, sem kikerülni nem tudta. Az ütközéstől a kerékpáros az árokba esett. A biciklis a baleset következtében könnyebb sérüléseket szenvedett.

Ketten sérültek könnyebben egy frontális balesetben egy mellékúton. Az egyik autó vezetője nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett, megcsúszott és áttért a szemközti sávba, ahol egy személygépkocsinak ütközött. A vétlen sofőr, valamint a sávját elhagyó autó utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Egy távolsági autóbusz vezetője kikerülési manőver során volt figyelmetlen, ezért a busz oldalával egy munkagépnek ütközött. Egy parkolói koccanás is történt, a figyelmetlenül tolató sofőr egy álló autó oldalának hajtott.

Kedden a járőrök egy motorost igazoltattak, aki bukósisak nélkül közlekedett. Mivel a segédmotoros kerékpárral közlekedő férfinak nincs vezetési jogosultsága, előállították és szabálysértés elkövetése miatt feljelentették. További két férfit állítottak elő az egyenruhások a tegnapi napon. Egyiküket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, a másik ellen körözés volt érvényben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában