Ki mit tud

2023.12.18. 16:35

Tehetséges gyerekek mutatták meg, mit is tudnak

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartó Munkacsoportja a Somogy- és a Baranya vármegyei rendőrökkel közösen szervezett regionális Ki mit tudot hátrányos helyzetű gyerekeknek – írja közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Teol.hu

A képen a próza kategória győztese Jaksa Zsombor veszi át a díjat a TKKM képviselőjétől Zsiga Péter r. őrnagytól (Fotó: TVM RFK)

Tolna vármegyében a nemzetiségek, különösen a cigányság képviselői és a rendőrség kapcsolata példaértékű. Számos közös rendezvényt szerveztek az elmúlt években, így több Ki mit tudot is. Az idei évben fogalmazódott meg a gondolat először, hogy a kulturális programot regionális szintűre bővítsék.

Bogyiszló adott otthont 2023. december 16-án az első alkalommal megszervezett regionális Ki mit tudnak. Három vármegyéből – Tolnából, Baranyából és Somogyból – érkeztek tehetséges gyerekek és kísérőik, közel százan a tolnai kistelepülésre. A kulturális versenyre négy kategóriában - zene, ének, tánc és próza - lehetett jelentkezni hátrányos helyzetű fiataloknak. A megmérettetésre kategóriánként hat-hat produkcióval készültek a gyerekek. 

A napot Szabó Zoltán r. ezredes, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese és Pongó Ignác az Országos Cigány Önkormányzat Tolna vármegyei képviselője nyitotta meg. A zsűriben rendőrök, romológus, tanár és zenepedagógus is helyet foglalt, így több szemszögből is tudták értékelni a produkciókat. A zsűri elnöke Mihalovics Zsolt zenepedagógus, a bogyiszlói általános iskola tanára volt.   

Fotó: TVM RFK

A nap fénypontja talán az volt, hogy Oláh Gergő, a 2012-es X-faktor győztese is tiszteletét tette a rendezvényen. Gergő néhány versenyszámot maga értékelt, majd előbb egy motivációs beszédet tartott, végül egy kisebb koncerttel is előrukkolt a résztvevőknek.

A nap folyamán mindenki nagyon jól érezte magát, és természetesen senki sem tért haza üres kézzel. A zsűri kategóriánként győzteseket hirdetett, helyezéseket és különdíjakat is kiosztott, és azok is értékes borítékokkal térhettek haza, akik ezúttal nem értek el helyezéseket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában