Eltiltás

2024.01.18. 08:14

Nem lett volna szabad, mégis megtette

A Szekszárdi Járási Ügyészség eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy 16 éves fiatalkorú fiú ellen – tájékoztatott a Tolna Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

Teol.hu

Illusztráció: Shutterstock

A vádirat szerint a szabálysértési hatóság a 2023. február 17-én jogerőre emelkedett határozatával nyolc hónapra eltiltotta a vádlottat minden, engedélyhez kötött közúti jármű vezetésétől.

A fiatalkorú vádlott az eltiltásról tudva, annak tartama alatt, 2023. május 23-án Pörböly lakott területén belül úgy vezetett egy személygépkocsit, hogy a fenti eltiltás hatálya alatt állt.

A vádlott cselekményével megszegte a KRESZ azon szabályát, mely szerint járművet az vezethet, aki a jármű vezetésére jogszabályban meghatározott, érvényes vezetői engedéllyel vagy az engedély-nyilvántartásba bejegyzett érvényes vezetési jogosultsággal rendelkezik.

A büntetlen előéletű, két éven belül több közlekedési szabálysértést elkövető fiatalkorú vádlottal szemben a járási ügyészség közérdekű munka büntetés kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában