Pap András a hajózás után lehorgonyzott itthon

Andrást egy szabályszerű úszó város fogadta a behajózás helyszínén, azaz Olaszországban, Nápolyban: a hajóra ugyanúgy be kellett csekkolni, mint ahogy a repülőgépbe, alapos motozás után. Pap András kénytelen-kelletlen itt vált meg örökre kedvenc bicskájától. Mindenesetre az út, benne Velencével és Dubrovnikkal, majd Dél-Olaszországot megkerülve Nizzával és Monacóval határozottan jobb hangulatra derítette. De ez csak a kezdet volt.

A hajó, a Földközi-tengert Gibraltárnál elhagyva, az Atlanti-óceán átszelésével – Madeira érintésével – meg sem állt a karibi térségig. Bahamák, Florida, Dominika, Szent Martin-sziget – csak néhány azon helyszínek közül, melyek már csak természeti adottságaik miatt is földi paradicsomnak számítanak. Persze, azért nem mindenki számára: Pap András saját szemmel látta, hogy például Dominikán, de másutt is, fallal elkerített, fegyveresekkel védett, medencés villákban laknak a dúsgazdagok, míg a falakon túl szeméthalmok között nincstelenek kóborolnak.

Eleinte barman munkakörben dolgozott, ami azt jelenti, hogy a különleges koktélokat szolgálta fel a vendégeknek. Látszólag romantikus munka, ám valójában fizikailag meglehetősen kimerítő: a napi 12-16 óra folyamatos talpalás egyáltalán nem számít ritkaságnak. Viszont a fizetés egész jó, többszöröse a hazai minimálbérnek. Nem elhanyagolható tudnivaló az sem: a hajón, ahol a kiszolgáló személyzet is el van látva étellel, itallal, nincs szélesebb tere a pénzköltésnek. A kikötőkben viszont már van: Pap András sem tudta megállni, hogy a Bahamákon, a Nassauhoz közeli tintakék vizeken ne a legerősebb jetskivel száguldozzon a hullámok hátán.

De ami azt illeti, jutott is, maradt is: miután hazatérve végképp lehorgonyzott Szekszárdon, keresményét meleg otthonra, kis birtokra, autóra és motorra költötte. De mégsem ezt tartja egykori munkájából származó, legfontosabb adománynak: az igazi gyarapodást az jelenti számára, hogy megismerkedett a világ különböző sarkaiból származó, érdekes emberekkel. Velük máig tartja a kapcsolatot – angol nyelven, mert ez, a nyelvtanulás is a hajózás életre szóló hozadéka. Valamint a számtalan kaland: még az átélt óceáni vihar is ide sorolható. A hatalmas hajó az óriási hullámokat is képes viszonylag jól fogadni, de a bukdácsolás garancia a tengeribetegségre. Bármennyire is különös, Pap Andrásnak még ezzel a fölöttébb kellemetlen gonddal sem kellett gyürkőznie: szervezetén nem vett erőt a gyomorémelygés. Sőt, azt is megúszta, amikor egy figyelmetlen kapitány „nekivezette” egy híd betonpillérének a hajóját. A szekszárdi fiatal éppen a fürdőszobában tisztálkodott, amikor hatalmas ütést érzett, és megbillent a padló. Holmiját az emeletes ágy tetejére dobta, fogta a pénzét, és úgy ahogy volt, alsónadrágban rohant a kabin zártságából a fedélzetre. Ott már sokan gyülekeztek, a kialakuló Titanic-effektusnak az vetett véget, hogy a kapitány végül is még időben partra vitte a hajót. A víz részben elárasztotta Pap András kabinját is, ám az emeletes ágy teteje száraz maradt.

A tengeri utakat folyami hajózás, majd kikötés követte

Tenger után a változatosság kedvéért folyami hajóra kérte magát – immár bartenderként, egy közben elvégzett, sikeres tanfolyam hozadékaként – és elsőként a Rajna–Majna–Duna folyamokat bebarangoló hajón dolgozott. Utána pedig Franciaország, a Szajna és a Rhône következett, egymás utáni szezonokban. Mindent összeadva, legkevesebb hat évet tesz ki a hajózással töltött idő. Míg azt nem érezte, hogy ideje lenne befejezni, és azután letelepedni kedvenc városában, Szekszárdon. Figyelmeztető jelként számos idősebb kollégája sorsa lebegett a szeme előtt. Sokan még közel a hatvanhoz is visszatértek a hajóra, ez az életforma beszippantotta őket – de közben magukra maradtak. Pap András utolsó útján eljutott Dél-Franciaországba, Avignon városába, ahol partra szállt, és végső búcsút mondott a hajóséletnek.

Amiképpen eltervezte, Tolna megye székhelyén horgonyzott le. Szeretett nagymamája szorgosan böngészte az álláshirdetéseket, és talpraesett unokáját kisvártatva már tárt karokkal fogadta a kakasdi autókereskedés. Nem vágyik vissza a hajóra. Viszont minden életerős, teherbíró, merész, a világot megismerni kívánó fiatalnak azt tanácsolná, hogy pár év erejéig kóstoljon bele ebbe a kemény, de jellemformáló és nem mellesleg anyagi biztonságot eredményező munkába.