fejlesztés

2018.03.06. 08:30

Még 70 millió kell az egészségház megépítéséhez

Százmillió forint pályázati támogatást már nyert Fadd az egészségház építésére, de további pályázati lehetőségeket is keresnek.

Wessely Gábor, illusztráció: Shutterstock

Fotó: Shutterstock illusztráció

A TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) támogatásával egészségház épül Faddon. Az elnyert támogatási összeg közel százmillió forint, a teljes költség várhatóan 170 millió forint lesz. A még szükséges pénzt egyéb pályázati forrásból igyekszik előteremteni az önkormányzat. A kivitelezés várhatóan a nyáron elkezdődik, és jövő év végére fejeződik be.

Fülöp János polgármester a téma kapcsán elmondta, hogy Fadd, falunak nagy, városnak kicsi, ezért nincsenek megfelelő, a méretére szabott pályázatok. Most százmillió volt a pályázható plafon, ezért vannak gondban. Mert náluk viszonylag nagy egészségház kell, ami csak 170 millióból oldható meg. Úgyhogy további források után néznek.

Van két körzeti orvos, fogorvos, gyermekorvos, védőnő, s ezeket a szolgáltatásokat megfelelő elhelyezési körülmények között, 21. századi módon szeretnék nyújtani a lakosságnak. A tervek szerint egy 380 négyzetméter alapterületű korszerű, akadálymentes épület készül, tetőre szerelt napelemrendszerrel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában