segítség

2018.03.09. 17:30

Összefogtak az alkotók a várdombi kisfiúért

Művészekből, alkotókból álló csoport fogott össze a várdombi kisfiúért, Ács Ricsiért. Képeket ajánlottak fel, amelyekre a Facebookon lehet licitálni.

Budavári Kata

Három hetes intenzív tornára szeretne eljutni Pécsre, a Borsóházba Ács Ricsivel édesanyja. Ácsné Hoffmann Rita ezért megkereste a Művészek egy mosolyért! elnevezésű csoportot, amely a saját eszközeivel segít elsősorban beteg gyerekeken. A csapat vállalta, hogy támogatja a várdombi fiút, akinek Little-kórja, azaz agyi bénulása van, mozgatórendszere a születéskor elszenvedett agyi sérülés miatt nem működik megfelelően. A segítség ebben az esetben azt jelenti, hogy a csoport tagjai felajánlják alkotásaikat, amelyekre aztán licitálni lehet, az így befolyt összeget pedig továbbítják a kedvezményezettnek.

A cél, hogy Ricsi járókerettel lábra tudjon állni Fotó: beküldött kép

Richárdnál – mint az anyukájától megtudtuk – egy évvel ezelőtt megállapították, hogy bal oldali csípő ficama miatt elkerülhetetlen egy beavatkozás. A műtét 2017. május 9-én Pécsett megtörtént. Ricsi hősiesen viselte mind az operációt, mind pedig az azt követő kilenc hetet, amit medencegipszben töltött. Ez idő alatt is otthonában szakember irányításával végezte a gyógytornákat. A gipszlevétel után még hetekig nem terhelhette csípőjét, a gyógytornákat folyamatosan és fokozatos terhelés mellett végezte Szekszárdon és Pécsett heti rendszerességgel. Műtét utáni röntgen felvételen a csípő helyzete jónak mondható, viszont szakorvosi javaslatra izomerősítés céljából intenzív gyógytornára irányították Ricsit.

Az intenzív háromhetes fejlesztő tornát április hónapra tervezik a pécsi Borsóházba, ez napi két óra kemény munkát jelent ugyan, de Ács Ricsi lelkileg erre felkészült már. A pécsi három héttől az izomerő általános növekedését, az izomtónus normalizálódását, az izmok aktivizálódását, a beszűkült ízületi mozgások kiterjedésének javulását, a túlmozgások, akaratlan mozgások csökkenését, az egyensúly és a testtudat általános javulását, valamint az állóképesség fejlődését várja az Ács család. A legfontosabb cél elérni, hogy a fiúnak újra sikerüljön a járókerete segítségével lépegetni több méteren keresztül pihenés nélkül, illetve bármiféle segítség nélkül a kerettel egyedül megállni, pár lépést egyedül megtenni vele.

Az alkotásokra ITT lehet licitálni.

Ezek is érdekelhetik