választás

2018.04.09. 17:30

Magabiztos győzelmet arattak a Fidesz-KDNP jelöltjei Tolna megyében is

Meggyőző fölénnyel nyerték a választást Tolna megyében a Fidesz-KDNP jelöltjei. Fejenként több, mint húszezer szavazatot kapott Horváth István, Potápi Árpád János és Süli János.

Budavári Kata, Hanol Erzsébet, fotó: Mártonfai Dénes

Nagy előnnyel diadalmaskodtak Tolna megye mindhárom választókerületében a Fidesz-KDNP jelöltjei vasárnap. Horváth István, az egyes számú választókerület újraválasztott országgyűlési képviselője magabiztos győzelemről beszélt a teol.hu-n, és megköszönte a szavazóknak a nagyarányú, hetven százalékos részvételt. Külön mondott köszönetet a Fidesz-KDNP választóknak és négyszáz aktivistájának. Kitért arra, hogy a négy évvel ezelőtti eredményt messze felülmúlták, hiszen négyezerrel több voksot kapott, mint a legutóbbi országgyűlési választáson. Elmondta azt is, hogy megválasztását nagy felelősségnek és szolgálatnak tekinti. – Nagyon nagy a tét, a következő két évben az unió olyan döntéseket hoz, amelyek évtizedekre meghatározzák Magyarország sorsát – fogalmazott.

Potápi Árpád János, a kettes számú egyéni választókerület győztese éjszaka az őt váró kampánycsapatnak a kitartásról beszélt. A szintén régi-új képviselő szerint az utolsó órák és napok kulcsfontosságúak voltak, és köszönetet mondott mindenkinek, aki részese volt a sikernek. A Kossuth-nóta nemcsak Budapesten, de Bonyhádon is elhangzott, az ünneplők a Tolna megyei városban az utcán énekeltek.

Süli János a választóknak, barátainak, családjának, az aktivistáknak és a térség polgármestereinek köszönte meg a támogatást. A hármas számú Tolna megyei választókerület Fidesz-KDNP-s nyertese szerint győzelme egyúttal felért egy kis népszavazással az atomerőmű bővítése mellett. A teol.hu-nak nyilatkozva kifejtette: fontos, hogy nyert, hiszen az atomerőmű a régió közös ügye.

Mint arról már beszámoltunk, megyénkben mindenhol rendben, szabályosan zajlott a választás, és a 289 szavazókör mindegyike időben zárt.

Minden bizonnyal sokan értesültek arról, hogy míg a győztes kormánypárt jelöltek támogatóikkal országszerte ünnepeltek, a vezető ellenzéki politikusok közül többen miután beismerték vereségüket, bejelentették lemondásukat.

– Valószínű, hogy most még lehetett volna nyerni és ezt a választást nem a kormány nyerte meg, hanem az ellenzék vesztette el – mondta dr. Hadházy Ákos. Ugyanakkor úgy véli, egyenlőtlenek voltak a feltételek, s míg a kormány majdnem százmilliárd forintot költött az elmúlt években propagandára, addig az ellenzék ennek csak töredékét használhatta fel. – Könnyen lehet, hogy az ellenzék legnagyobb tévedése az volt, hogy ilyen feltételek mellett elindult a választáson – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a vasárnapi választásnak egyelőre beláthatatlan gazdasági és politikai következményei lehetnek. Szerinte az EU egészen gyorsan kirúghat bennünket, és ez azonnali gazdasági összeomláshoz fog vezetni.

– A ma mélyen csalódott embereket arra kérem, hogy ne gyűlöljék azokat, akik a kormányra szavaztak: többségük megtévesztett ember – mondta.

Dr. Hadházy Ákos szerint a politikájáért egy ellenzéki vezetőnek is felelősséget kell vállalnia, és vasárnap este bejelentette a lemondását az LMP társelnöki posztjáról.

Szintén lemond az MSZP elnöksége, valamint Vona Gábor, a Jobbik vezetője. Szabó Balázs, a párt 1. számú választókerületében induló jelöltje ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Jobbik a második legnagyobb, így meghatározó erő a parlamentben. Saját szereplésével kapcsolatban elmondta, hogy valamivel több, mint kilenc százalékos eredményével nem elégedett.

– Hadházy Ákos LMP-s és Harangozó Tamás MSZP-s jelölt hatalmi harca összezavarta az ellenzék választóit. Hadházy Ákost egyébként egy pillanatig sem tartottam esélyesnek a győzelemre – mondta. Szabó Balázs úgy gondolja, hogy választói érdekeit annak ellenére is képviselnie kell, hogy nem szerzett mandátumot. Listáról bejutott, így képviselő lesz dr. Hadházy Ákos. Nem lesz ott a parlamentben viszont dr. Harangozó Tamás és Heringes Anita, akiknek nem sikerült listáról bekerülniük az országgyűlésbe.

– Láttuk a végeredmény, a Fidesz fölényes győzelmét. A nyerteseknek gratulálok – mondta Gecséné dr. Slárku Szilvia Zsuzsanna, a DK kettes számú választókerületben induló jelöltje. Mint mondta, még frissek az adatok, így nagy helyzetelemzés még nem volt. Az csak később dől el, hogy a jövőben mi lesz a feladat.

Mint ismeretes, a szavazatok összesítése a külföldön leadott voksok miatt még nem fejeződött be. Az este fél hetes adatok szerint a választópolgárok hatvannyolc százaléka járult az urnákhoz. Tolna megyében a jogosultak 65,43 százaléka, 118 710 szavazó járult az urnákhoz vasárnap este fél hétig. A megyében a legmagasabb részvételi arányt Murga érte el, ahol a szavazópolgárok 82,35 százaléka élt a lehetőséggel. A legalacsonyabb a megjelentek aránya Dombóvár Szarvasdon volt, ahol a jogosultak mindössze 30,73 százaléka adta le a voksát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában