2018.05.22. 12:20
A fiatalok is megirigyelhetik a lendületet
A Paksi Városi Nyugdíjasklub volt a házigazdája az „Életet az éveknek” Nyugdíjas Klubok és Idősek Országos Szövetsége Tolna megyei szervezete kulturális szemléjének.
A klub tagjai szívüket, lelküket kitették, hogy vendégeik jól érezzék magukat. Az, hogy a színpadi produkciók után estébe nyúlóan együtt maradtak, mulattak, kvaterkáztak, azt igazolta, hogy a törekvések nem voltak hiábavalók. Kétszázan sereglettek össze a Csengey Dénes Kulturális Központban, köztük százötvenen a vendégklubok tagjai.
– A könnyem kicsordul, annyira segítőkész volt mindenki, a klub tagságának gerince rengeteg süteményt, italt hozott, és kaptunk bort a Sárgödör téren hat gazdától – mondta Beczker Jánosné Julika.
A nyugdíjasklub elnök-helyettese szerint remek helyszínt biztosított a Csengey Dénes Kulturális Központban Tell Edit igazgató, aki segített abban is, hogy gördülékenyen menjen le a műsor. Tizennyolc csoport részt vett a találkozón, két és félórán át tartott az előadások sora. Ezek egytől egyig kiválóan sikerültek, táncoltak, tréfáltak a fellépők. Julika azt mondta, szívesen hívna ilyenkor fiatalokat, hogy lássák, mire képesek a nyugdíjasok.
A kiadós, ízletes közös ebéd után, amit a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában költöttek el, visszamentek a művelődési központba a résztvevők. Itt mondta el Beszterné Marika, aki Bátáról érkezett, hogy nagyon jól érzik magukat a rendezvényen, de klubjukban is. – Énekelünk, táncolunk – árulta el. Természetesen ebből ízelítőt adtak Pakson is, bátai népviseletben sárközi nótákat énekeltek.
Az összes fellépő emléklapot kapott illetve a város ajándékcsomagját könyvekkel, Paks borával, emléktárgyakkal.