Újra az életük része lett a régi iskola

– Repes a szívem – fogadott Renkecz József, az uzdi iskola volt igazgatója, aki el-elfelhősödő tekintettel sétált a Fördős-kúria udvarán egykori diákjai között. – Erre szokták mondani, hogy fenomenális. Mindig irigyeltem a nagy erdélyi pedagógusokat, akik után utánamentek a tanítványok, mindig szerettem volna olyan lenni. Ez most megvalósult. Nemcsak az, ami a vágyálmom volt, hanem annál sokkal több – fűzte tovább gondolatait.

Az uzdi iskola valamikori diákjai tavaly kutatták fel egymást, s szervezték meg első találkozójukat. Elhatározták, hogy a jövőben minden július második hétvégéjén tartanak hasonló összejövetelt. De a nosztalgiázáson túl tenni is akarnak, felkarolják volt iskolájuk és volt tanítójuk gyűjteményének sorsát. Farkasfalvi József és testvére, Schwartzné Farkasfalvi Erzsébet a motorjai ennek. Mint elmondták, nemcsak a környezetszépítés a céljuk. Szeretnék, ha az a helytörténeti anyag, amit Renkecz József néptanító összegyűjtött, szakszerű átválogatás után ismét megtekinthető lenne. Ki szeretnék venni részüket az e célra kiszemelt épület felújításából is. – Azon leszünk, hogy minél tovább vigyük az ügyet. Az önkormányzatnál is minél többször jelentkezünk a terveinkkel, bízunk benne, hogy partnerek lesznek benne – mondta Erzsébet.

Józsi bácsi nem titkolta büszkeségét, boldogságát, s azt sem, hogy felidéződtek benne a régi emlékek, a régi kollégák. – Örülök, hogy ragaszkodnak az iskolához, hozzám. Pedig nem tettem semmit, csak azt, ami a kötelességem volt és azt, amit a szívem diktált – összegezte.

A második otthonuk volt

Sátor Géza, Paks: Életemnek meghatározó emléke, élménye volt, 1962-től 70-ig jártam ide. Ez nemcsak iskola volt, hanem a második otthonunk, de sokaknak talán az első. Nem volt jellemző, hogy valaki elkésett volna, de szinte soha nem mentünk haza, amikor véget ért a tanítás, édesanyám azt mondta, nem is főz ebédet, mert nincs értelme. Hogy mi volt a titka? A pedagógusaink. Szavakkal nem is lehet leírni, annyira családias, otthonos hangulat, környezet volt. Nem kell nagy iskolára gondolni, osztályonként 8–10 gyerek járt ide. Életre szóló barátságok kötődtek, akik a környéken maradtak, azokkal szinte napi kapcsolatot tartunk. Nagyon jó, hogy találkozunk, nagyon ideje volt már.

Tartást és emberséget kaptak

Schwartzné Farkasfalvi Erzsébet, Dombóvár: – 1958-ban kezdtem itt az iskolát és itt is végeztem. Ez egy olyan összetartó közösség volt, amit nem lehet leírni szavakkal. Egész életünkre szólóan talán az volt a legmeghatározóbb, ahogyan a pedagógusaink viszonyultak hozzánk! A mai naping élünk abból, amit tőlük kaptunk; tartást, morált és nem utolsósorban emberséget.

Meghatódik az ember, amikor visszagondol ezekre az évekre. Hosszú ideje tervezgettük a találkozót, de mindig halasztottuk. Meglepetésünkre nagyon sokan eljöttek az első alkalomra, nagyon nagy élmény volt összejönni.

Minden évben szeretnénk megtartani a találkozókat, a tavaszi, őszi munkákat, a múzeummal kapcsolatban is vannak terveink.

Borítóképünkön: Farkasfalvi József (jobbra) felkarolta a régi iskola és tanítójuk, Renkecz József (balra) gyűjteményének sorsát A szerző felvétele