Néptáncfesztivál

2018.06.13. 14:00

Hétszáz ifjú táncos lépett fel Földváron

Neves szakmai zsűri értékelte az Antanténusz Gyermek Néptáncfesztivál résztvevőit. A közönség mintegy hétszáz gyermektáncos előadását láthatta.

Hanol Erzsébet, fotó: beküldött kép

Az Antanténusz Gyermek Néptáncfesztivált rendezték vasárnap a dunaföldvári vár szabadtéri színpadán. Az eseményt harmadik alkalommal szervezte meg a Levendula Alapfokú Művészeti Iskola, a Levendula Művészeti Egyesület és az Ördögszekér Táncegyesület.

Molnárné Miklán Jolán, az iskola vezetője elmondta, hogy huszonnyolc produkciót, mintegy hétszáz gyermektáncos előadását láthatták az érdeklődők. A helyi csoportok mellett érkeztek táncosok Nagybaracskáról, Baracsról, Szekszárdról, Budapestről, Bajáról, Enyingről, Mohácsról, Szeremléről, Székesfehérvárról, Pécsről, Szakmárról, Tordasról, Kalocsáról, Alapról, Hartáról, Szalkszentmártonról, Kiskőrösről, Izsákról és Fegyvernekről is.

A gyerekek két korcsoportban mutatták be táncaikat. Délelőtt a 10–14 évesek, délután a 6–9 évesek léptek színpadra.

A zsűrit elismert néptáncpedagógusok, koreográfusok alkották: a Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett Kovács Norbert, a Kodály Zoltán-díjas Kecskeméti Táncegyüttes művészeti vezetője, Lukács László, az Örökség Gyermek Néptánc Egyesület és a Martin György Néptáncszövetség elnökségi tagja, valamint Szűcsné Urbán Mária, a Jászság Népi Együttes vezetője és több országos együttes produkciójának táncoktatója, koreográfusa. Döntésük alapján végül tizenegy egyesület kapott díjat.

Zárásként Boka Gábor ötlete nyomán, az Ördögszekér Táncegyesület közreműködésével mesedarabot mutattak be a gyerekeknek.

A város is támogatta a rendezvényt

Molnárné Miklán Jolán kiemelte, hogy sokan a kezdeményezés mellé álltak. A város önkormányzata anyagilag támogatta a szervezést, a művelődési ház dolgozói, a dunaföldvári cserkészcsapat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat dunaföldvári csoportja, a polgárőr egyesület tagjai és a baracsi önkormányzat munkatársai pedig munkájukkal járultak hozzá a sikeres rendezéshez. Dobrovics Rita kézműves-foglalkozással, a Vallum Íjász Egyesület pedig szabadidős programmal készült az érdeklődők számára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában