közös célunk a rend

2018.09.10. 10:30

A lakosság segítségét kéri az önkormányzat

Az elmúlt napokban rövid idő alatt esett sok csapadék, illetve a viharos erejű széllökések miatt lehullott falevelek, ágak jelentős mértékben elborították Szekszárd közterületeit.

Munkatársunktól

Fotó: Shutterstock

Az önkormányzat munkatársai igyekeznek minden területen helyt állni, azonban a megnövekedett feladatok ellátását nem győzik kapacitással. A megyeszékhely önkormányzata azt kéri a lakosságtól, hogy a köztisztaság fenntartásáról és a települési hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról, annak kötelező igénybevételéről szóló önkormányzati rendeletben foglaltaknak tegyenek eleget. Az önkormányzati rendelet értelmében az ingatlanhasználó feladata az ingatlan közterülettel érintkező, telekhatárai mellett meglévő járdaszakaszának (járda hiányában kétméteres területsáv), illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő területnek (legfeljebb az ingatlan ötméteres körzetén belül) tisztán tartása. A rendelet hatálya alá értendő még a közúttal párhuzamos nyílt csapadékvíz-elvezető útárkok és a kapubejáróknál épített átereszek, valamint a gépkocsibejárók területe is. Az ingatlanhasználó feladata emellett a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolítása, továbbá tömbtelken a külön tulajdonban álló egyes épületek gyalogos megközelítésére és körüljárására szolgáló terület, átjárók, árkádok tisztán tartása, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolítása.

Címkék#rend#vihar

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában