2018.10.09. 12:45
Nem csak szakmáztak, versenyeztek is a pilóták Őcsényben
Összesen kilencszer szálltak fel a 29. Nemzetközi Szakmai Ballontalálkozó résztvevői.
Szeptember 29. és október 6. között rendezték meg a 29. Nemzetközi Szakmai Ballontalálkozót. Az eseményen a magyarok mellett külföldi pilóták és csapattagok is ápolhatták az egymás közti kapcsolatot, megosztották tapasztalataikat, tudásukat – mondta el az egyik főszervező, Keresztes László. A rendezvényre tizennyolc hőlégballon nevezett, tizenöt pilóta, illetve csapat Magyarországról érkezett, valamint két német és egy angol ballon is részt vett az eseményen. A pilóták különböző feladatokat teljesítve versenyeztek is egymással.
Hőlégballonos találkozó Őcsényben, reggeli felszállás
A rendezvény egy emlékműavatással kezdődött, amelyen részt vett Balikó Pál, a Magyarországon elsőként Őcsényből 1976-ban felszálló hőlégballon, a Pannónia kapitánya.
Az időjárás kedvezett a ballonosoknak, csak a keddi kettő, illetve a szerda reggeli repülés maradt el az erős szél miatt. A versenyzőknek vasárnap, hétfőn, szerda délután, csütörtökön és pénteken is hagyományosan két-két feladatot kellett teljesíteniük.
A reggeli eligazítás (briefing) után – amelyen a versenybíró megadta a különböző meteorológia adatokat – közös felszállással az úgynevezett rókaszám következett. Ennek lényege, hogy felszáll egy rókaballon, majd 5-10 perccel később követi a többi lufi. A „róka” kirak egy célkeresztet, ehhez kell minél közelebb repülni, és a markert beledobni a célba.
Délutánonként a berepülés (fly in) esetén pedig a pilóták által kijelölt felszállóhelyen emelkedtek fel általában a határból, és a bázisul szolgáló repülőtéren elhelyezett célkeresztet igyekeznek a lehető legpontosabban megközelíteni – magyarázta Keresztes László, a Gemenc Hőlégballon SE pilótája.
A versenyben végül a budapesti Nagy Péter végzett az első helyen, a második a német Sebastian Thiemann lett, a harmadik helyet szintén egy fővárosi, Patai István szerezte meg.
Szerda délután is felszálltak a ballonok
A szervezők természetesen gondoskodtak könnyedebb programokról is: kedden a Bojtorján frontembere, Pomázi Zoltán adott zenés estet, csütörtökön pedig a Blokk együttes „durrantotta be” a hangárt.
Keresztes László és Welker Péter jövőre a harmincadik jubileumi találkozón még az ideinél is több négytagú csapat részvételére számít.
Oktatás is zajlott
A szakmai találkozón külsős látogatóknak nem kínáltak programokat.
Ugyanakkor nemcsak verseny zajlott az őcsényi repülőtéren, hanem utánpótlásképzés is. A növendékek az ország több pontjáról érkeztek, elméleti és gyakorlati oktatásra, vizsgáztatásra is volt mód. Emellett nyomkövetőket is teszteltek.