vádemelés

2018.11.22. 19:10

Nem csak a céges autóba tankolt a férfi

Ihárosi Ibolya

Fotó: Shutterstock

Folytatólagosan elkövetett sikkasztás vétsége miatt emelt vádat egy huszonhat éves magyarnándori férfi ellen a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség, tájékoztatott dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

A vádlott tavaly augusztus 25. és október 13. között egy kft. alkalmazottja volt. Erre az időre a vállalkozás a vádlott használatába adta a cég tulajdonában lévő gépkocsit. Az autó megtankolásához egy sorszámmal ellátott üzemanyag-kártya is járt, amely kifejezetten csak ehhez a gépkocsihoz volt használható. Ennek ellenére a vádlott a készpénzfizetést helyettesítő üzemanyag-kártyát többször is saját céljaira használta. Tavaly október 6-án este Szekszárdon, október 7-én délután Bonyhádon, ugyanezen a napon este, majd másnap hajnalban pedig Balassagyarmaton fizetett az üzemanyagkártyával, de nem a cég autójába, hanem egy másikba tankolt. Ezen felül benzines kannába töltve is vett üzemanyagot.

A vádlott az ugyanolyan bűncselekményeket ugyanazon sértett sérelmére rövid időn belül – tehát folytatólagosan – követte el – tette hozzá a szóvivő. A vádlott a sértett kft.-nek összesen nagyjából 147 ezer forint kárt okozott, amely nem térült meg.

A férfi már többször is állt bíróság előtt, legutóbb idén szeptemberben a Balassagyarmati Járásbíróság ítélte felfüggesztett börtönbüntetésre. Jelen ügyben az ügyészség fogházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását és a közügyek gyakorlásától eltiltását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál. Egyben indítványt tett az ügyészség a sértett cég képviselője által előterjesztett polgári jogi igény érdemi elbírálására, vagyis arra, hogy kamatostul térítse meg az okozott kárt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában