A Nagy Háborúban egy naszádon harcolt a Tolna megyei tengerész

Wagner Péter azon kevés Tolna megyeiek egyike volt, akik a Császári és Királyi Haditengerészet – k. u. k. Kriegsmarine – kötelékében harcoltak az első világháborúban. Ráadásul összegyűjtötte és megőrizte 1914 és 1918 közötti dokumentumait, köztük katonakönyvét és német nyelvű levelezéseit.

Szeri Árpád

Fotó: Mártonfai Dénes

Megyei léptékben tekintve egyedülálló kordokumentumokról van szó, melyek immár a Wosinsky Mór Múzeumot gyarapítják. Az A4-es borítékot kitöltő, vaskos hagyatékot az unoka, dr. Klausz Irén a napokban ajándékozta az intézménynek, dr. Gaál Attila címzetes igazgató közvetítésével.

– Úgy gondoltam, hogy ennek az anyagnak nem szabad elenyésznie – mondta el lapunknak dr. Klausz Irén. – Abban is bízom, hogy a témakörrel foglalkozó kutatóknak, avagy bárkinek, aki érdeklődik ezen időszak iránt, örömet fog okozni. Nekem abban a szerencsében volt részem, hogy gyermekként nagyapámtól hallhattam a történeteit a régi időkről.

Wagner Péter 1960-ban egy közel másfél oldalas, önéletrajzi elemekkel vegyített feljegyzést is írt, ez is ránk maradt. Ebben olvasható egyebek mellett az, hogy 1895-ben született az akkor Tolna megyéhez tartozó Mázán. Tizenhét évesen Budapestre került villanyszerelő tanoncként, 1914-ben lett szakmunkás. Innen átadjuk neki a szót.

„1914-ben vonultam be a haditengerészethez Polába. Itt a Károly Főherceg nevű és a 2. sz. torpedórombolón kaptam meg kiképzésemet. 1915-ben Isztriában voltunk, Brioni szigetével szemben. Közben a Stefánia nevű hadihajón részesültem távírász kiképzésben. 1916-ban aug. 20-án a 92. sz. torpedónaszádra kerültem, ahol 1918 október végéig szolgáltam. Erről a hajóról láttam a legnagyobb osztrák hadihajónak, a Viribus Unitis-nek elsüllyedését. 1917-ben (helyesen: 1918-ban – a szerző) a cattarói flottalázadás alatt is jelen voltam, bár a mi hajónk a felkelésben aktívan nem vett részt. A mi hajónkról csupán egy cseh származású fűtő vett részt a mozgalomban, akit a felkelés leverése után ki is végeztek.”

A néhai haditengerész egyik levelére a következő fohászt rótta: „Isten, áldd meg a monarchia haditengerészeit és a remény csillag vezesse a dicső győzelemhez a nehéz időben, hogy dicsősége a jövőben is meglegyen. Pola 1914, XI. 12.” Nos, Ausztria–Magyarország haditengerészete történelmének első és egyben utolsó bevetésén minden, időnként súlyos vesztesége ellenére is megőrizte veretlenségét, de végzetét így sem kerülhette el. A flottát felosztották egymás között a győztes államok.

A háború vége Wagner Péter Triesztben érte. Nagy nehézségek árán vergődött haza, azaz Budapestre, ahol tagja lett a Heltai és Fiala nevű századosok alakította tengerészkülönítménynek. „Nagyszombatra (ma Trnava, Szlovákia – a szerző) irányítottak bennünket, mert a csehek Pozsonynál betörtek a forradalom leverésére. Parancs szerint Jablonkára (valószínűleg Jablánc/Jablonica településre – a szerző) mentünk, ahol azt a feladatot kaptuk, hogy az állomást foglaljuk el. A sokszoros túlerő és a nagy gyalogsági tűz miatt veszteségeink olyan nagyok voltak (a zászlóalj kétharmada odaveszett), hogy a támadást abba kellett hagyni és Nagyszombatra visszavonulni.”

Az egykori tengerész, aki az első világháború után gyalogosként harcolt hazájáért, egy újabb dokumentum szerint 1920-ban már mint a magyar királyi tolnai gyalogezred műszaki századának tizedese folytatta katonai karrierjét. Ekkor már nagymányoki illetőségű. Egy fél évszázaddal későbbi újságcikk alapján tudjuk meg, hogy mivel is foglalkozott ezen a településen. A Tolna Megyei Népújság 1970 április 19-i lapszámában mondta el: a bányától ment nyugdíjba, mint Diesel-mozdonyvezető.

Az is kiderült róla, hogy sváb származása ellenére az immár második világháború idején csatlakozott a Hűségmozgalomhoz. „Elleneztük Hitler háborúját, terjeszkedését. Mi Magyarországon születtünk, a magyar föld kenyerét ettük, erkölcsi kötelességünk volt hát, hogy a magyar hazához maradjunk hűek.” Ennek ellenére az ötvenes években kuláklistára került, erről is beszélt az őt kérdező újságírónak egy korábbi, 1969 október 9-i lapszámban. „Volt egy öreg traktora, cséplőgéppel. Földet mindössze két holdat tudhatott magáénak, ezt is úgy örökölte, a cséplőgéppel pedig kizárólag maga dolgozott, mint gépkezelő. Az öregségre való hivatkozással nem vették át tőle 1948-ban, bár le akarta adni, maga kínálta fel. Ha átvették volna tőle, nem kerül kuláklistára.”

Az egykori tengerész a hatvanas években ért nyugalmas kikötőbe. Az újságcikk szerint a nyugdíjas, akkor már társadalmi elismerésben is részesülő, kellemes környezetben élő Wagner Pétert a községben általános tisztelet és megbecsülés övezte. 1980-ban hunyt el.

Karácsonyi ajándékot kapott a Wosinsky Mór Múzeum
– A közelgő ünnepekre tekintettel örömmel állapíthatom meg, hogy karácsonyi ajándékot kapott múzeumunk – fogalmazott Ódor János, az intézmény igazgatója – Dr. Klausz Irén anyai nagyapjának hagyatéka a katonai időszak számos dokumentuma. Csak egy példa: mintegy száz olyan korabeli képeslap maradt ránk, melyet a német anyanyelvű Wagner Péter küldözgetett haza szüleinek szolgálati helyéről, azaz az Adriai-tenger partvidékéről.
Az is figyelemre méltó és sok érdekességet rejthet, hogy a képeslapok mintegy felének fénykép oldalai egyedi felvételek nyomatai: tájakat, hajókat, a szolgálat eseményeit, baráti társaságokat láthatunk rajtuk. Mindenképpen ritkaságról van szó, melynek értékét növeli helyi, azaz megyei mivolta.
A tenger földrajzilag messze van tőlünk, de most, Wagner Péter révén nagyon közel került hozzánk.
Az anyagot hamarosan leltározzuk és később elkezdjük módszeres feldolgozását.