hóhelyzet

2019.01.26. 09:30

Latyakos, sónedves, száraz utak is voltak

Budavári Kata

Fotó: Makovics Kornél

A hó péntek reggelre ismét belepte Szekszárdot, így a város lakói reggel latyakos utcákon, járdákon jutottak el a munkahelyükre, óvodába, iskolába. A megye észak-nyugati felén viszont nem esett, így arrafelé száraz utakon lehetett közlekedni. A szél pénteken több helyen élénk volt, és hófúvást okozott. Az útinform tájékoztatása szerint a főutak és a mellékutak burkolata a Dunántúl nagy részén sónedves, illetve száraz volt. A megyében közlekedő olvasóink ugyanerről számoltak be. Egyikük azt is megjegyezte, hogy a szekszárdiak már reggel igen szorgalmasan lapátolták a havat.

Most úgy tűnik, hogy a hétvégén előbukkan a Nap, a jövő hét elején viszont újra csapadékra kell számítani. Mivel azonban ekkor már plusz négy-öt Celsius fok várható, a csapadék valószínűleg eső lesz, és nem hó. A mostani kilátások szerint igazán szép idő a jövő hétre nem ígérkezik, zömében közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, viszont az Időkép vasárnapra plusz hét fokot jósol. Igazán hideg idővel, azaz mínuszokkal már csak éjszakánként kell számolni.

Néhány aranyszabály

Amikor hóban, hidegben indulunk hosszú útnak autóval, azt mindig tele tankkal tegyük. Lehetőség szerint legyen a kocsiban innivaló, takaró és feltöltött mobiltelefon, arra az esetre, ha kényszerpihenőt kellene tartani. Indulás előtt tájékozódjunk az út- és látási viszonyokról.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában