Elkötelezettje volt az ismeretek átadásának, a tudás bővítésének

Józsi bácsi, ahogy mindenki ismeri, a régi idők tanúja. 1949-ben a Soproni Evangélikus Tanítóképzőben jeles minősítéssel népiskolai tanítói és kántortanítói oklevelet szerzett. Első munkahelye Grábócon volt, majd Diósberénybe helyezték. Leszerelése után 1955-ben Uzdon iskolavezetői megbízást kapott, kezdeményezésére az egykori Fördős-kúria átalakításával megvalósult az akkori kornak megfelelő három tantermes iskola. Az osztályokban 80–90 tanulót okítottak az egykoron apácaként dolgozó Reicz Teréz tanítóval, a harmadik nevelő képesítés nélkül vett részt a munkában.

A kiváló tanulmányi eredmények, a tanulókkal való foglalkozás, a diákközösség megyehatáron túli sikerei, a felnőtt lakosság oktatásba történő bevonása, a faluközösség és az öntevékeny kulturális programok szervezésének eredményeként a tanítókat példaként állították az oktatási ágazat képviselői elé.

A tanítók nemcsak tanítottak és neveltek, hanem hasznosítható tudást adtak át a gyerekeknek. Renkecz József majd húsz éven át volt az uzdi iskolások tanítója és a falu köztiszteletben álló „előjárója.” Az iskola megszüntetését követően az 1972-73-as tanévtől már a sárszentlőrinci iskola igazgatójaként tevékenykedett. A nagy hatású erdélyi tudós, Apáczai Csere János pedagógiájának üzenetét vitte magával: az a jó pedagógus, aki után mennek a diákok.

– Új dolog volt egy osztott iskolában dolgozni, más feladatot jelentett – idézte fel a kezdeteket Renkecz József. – Nagy közösséget vezetni, mindenkivel szót érteni, nem volt könnyű. Annak ellenére, hogy igaz a pedagógia alapelv, hogy azonos korú és értelmi szintű gyerekeket könnyebb tanítani, nagy lehetőségek rejlettek az összevont osztályban. Utóbbi néha többet nyújtott a tanulóknak. A másodikos gyerek végignézte és hallgatta azt is, ami a negyedik osztályban zajlott, az elsős azt, ami a harmadikban, és megjegyzett belőle valamit, mert a kicsiket mindig az érdekli, amit a nagyobbak csinálnak.

1990-ben nyugdíjba vonult. Az egykori iskola tantermeiben megvalósította nagy álmát, az évtizedeken keresztül gyűjtött tárgyainak kiállítását, bemutatását. A nagy látogatottságnak örvendő, több ezer darabból álló tematikus gyűjtemény egyik szobájában irodalmi kincsek, Petőfi Sándor, Illyés Gyula, Babits Mihály és Lázár Ervin emléktárgyai voltak láthatóak.

– Egyes becslések szerint több millió forintot ért a gyűjtemény – emelte ki Renkecz József. – A néprajzi szobában használati tárgyak, a történelmiben II. világháborús hősök relikviái lettek kiállítva. Az összeállítás nagy része megvan, egy részét széthordták. Fáj a szívem érte. Egy háromszáz fős településnek nem volt mivel dicsekednie, akkor a földesúri kúriában volt mit megmutatni. Két dicséret nagyon jól esett, dr. Kolta László főiskolai docens, helytörténész azt mondta: a néptanító nemzetmentő munkájának eredménye a tárlat. Egy buszsofőr pedig így búcsúzott tőlem: Jóska bácsi, miért nem lehet ennek az országnak olyan vezetője, mint maga!

Hamarosan rendeződhet az uzdi gyűjtemény sorsa

Józsi bácsi Szekszárdon él feleségével, Kató nénivel, aki 40 évig vezette az uzdi óvodát. Megszerették a megyeszékhelyet, annak ellenére, hogy a Tolna Megyei Népfőiskolai Társaság alapítója, tiszteletbeli örökös elnöke ódzkodott a városi léttől. De felesége meggyőzte, lányuk a szomszédban lakik, és mint mondja szempont volt, hogy „száz méter a kórház, ötszáz a temető.” A több mint harminc alkalommal kitüntetett pedagógus fájlalja, hogy kevés kitüntetést adhatott kollégáinak. Annak viszont nagyon örül, hogy komoly lehetőségeket biztosított iskolásainak. Ugyanakkor aggodalommal tölti el, hogy a volt szolgálati lakásokban évek óta tárolt gyűjteményének mi lesz a sorsa. Volt tanítványai megalapították az Uzdi Diákok Baráti Társaságát, majd az Uzdért Egyesületet. A civil szerveződés a sárszentlőrinci önkormányzattal és a Wosinsky múzeummal együttműködve azért dolgozik, hogy pályázati források segítségével a „Renkecz József Helytörténeti Gyűjtemény” méltó elhelyezést kapjon.