2019.03.27. 19:10
Kétezer-hatszáz négyzetméternyi burkolat épült
Fotó: Józsa Jácint
A tolnai városközpontban újabb felújított járdaszakaszokat adtak át kedden délelőtt. Appelshoffer Ágnes polgármester elmondta, mindig is nagy hangsúlyt helyeztek az utak, járdák lehetőség szerinti megújítására. Most a Szent István tér, illetve a Bajcsy-Zsilinszky utca a Szekszárdi utcától a városházáig, a másik oldalon a Petőfi utcáig tartó szakaszát sikerült új, esztétikus térkő burkolattal ellátni, összesen 2600 négyzetméteren. A fővállalkozó a Thelena Kft, alvállalkozója a Hegedűs Tolna Kft. volt. A járdafelújítást idén is folytatnák, a tervek a szerint a Kossuth Lajos utcában, az egykori 11. bolttól a plébániáig, illetve a társasházaktól az iskoláig tartó szakaszokon.
A központi járdafelújítási program 2016-ban kezdődött, a centrum burkolatainak zöme immár méltó a városhoz. A legutóbbi szakasz 86 millió forintba került, ebből 40 milliót a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány pályázati támogatásából fedeztek, a fennmaradó összeget önkormányzati saját forrásból biztosították.