közösség

2019.05.13. 18:10

Lángost és pörköltet is adtak a fogathajtón

Brunner Mónika

Forrás: Facebook

Fotó: Tolnanémedi önkormányzat

A tavalyi év után második alkalommal tartottak C és D kategóriás kettesfogathajtó, illetve C kategóriás póni kettesfogathajtó versenyt a Tolnanémedi Sportpályán. A nevezési díj fogatonként kétezer forint volt. Reggel hét órakor kezdődött a program a nevezéssel és a reggelivel. Ez után pályabemutatót, technikai értekezletet tartottak a szervezők és a versenyzők, végül tíz órakor elkezdődött az akadályhajtás, két fordulóval. A versenynapot csikós bemutató színesítette, a lehetséges balesetek miatt mentőről a rendezők gondoskodtak. A nyertes fogatok, fogathajtók serleget, pénz- és tárgyjutalmat, díjszalagot kaptak.

– Negyvenkét fogat vett részt a versenyen, s a nap igen jó hangulatban telt – mondta lapunknak Vígh László polgármester. – Reggelire sima és sajtos-tejfölös lángossal kedveskedtünk a vendégeknek, ebédre birkapörköltet, babgulyást, csülkös babot főztünk. A versenyzők mindent beleadtak, mindenki jól érezte magát. Az ünnepélyes díjkiosztó sztárvendége Laci betyár volt. Az est hangulatáról a Tibsa Band gondoskodott. A rendezvény bállal zárult, amely hajnali három óráig tartott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában