Agrártudományi Egyesület

2019.06.24. 18:10

A haladást szolgálja a Csapónak juttatott támogatás

Még hatékonyabb, még színesebb lesz az oktatás a Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnáziumban a Magyar Agrártudományi Egyesület támogatásának köszönhetően.

Budavári Kata

Fotó: Shutterstock illusztráció

Mint azt Tóth Lászlótól, az egyesület Tolna megyei szervezetének titkárától megtudtuk, a társaság úgy hatvan évvel ezelőtt azért jött létre, hogy összefogja az agrár értelmiséget, és segítse a tudományos ismeretek terjesztését egy olyan korban, amikor erre a mostaninál kevésbé volt lehetőség. A tagok a mezőgazdaság minden ágát képviselték, mára azonban az alapítók kikoptak az egyesületből, az interneten pedig lényegében minden tudományos eredmény elérhető.

A Tolna megyei szervezet azonban megtalálta annak módját, hogy miként segítse elő a szakmai haladást. Valamivel több, mint hárommillió forintot adományoztak tagdíjakból a Csapó Dániel Alapítványnak. Várhatóan az összeg törzstőkeként funkcionál majd, a kamatokat pedig azok a pályázók nyerhetik el, akik fiatal tudós jelöltként kutatást végeznek. A pályázatokat a tervek szerint egy grémium bírálja el.

Simonné Szerdai Zsuzsannától, az intézmény vezetőjétől megtudtuk, nagy örömmel fogadták a felajánlást. Az iskolában eddig is magas színvonalon folyt az oktatás, de szerették volna, ha tehetséges diákjaik valamiképpen bekapcsolódhatnak a tudományos életbe. Erre ad lehetőséget a támogatás és a majdani pályázat, amelyen várhatóan azok vesznek részt, akik agrár területen szeretnének tovább tanulni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában