2019.06.14. 19:10
Azt remélik, ősszel elkezdődhet a felújítás
Fotó: Illusztráció (Shutterstock)
A község legfontosabb feladatai közé tartozik a polgármesteri hivatal felújítása, amelyre egy nyertes pályázat révén most lehetőség nyílik – tájékoztatott Pajor Ágnes, Kisszékely polgármestere. A támogatási összeg ötvenhárommillió forint, amelyből a helyi óvoda korszerűsítése is megvalósulhat.
A polgármester arról is beszámolt, kicserélik a nyílászárókat, hőszigetelnek, korszerűsítik a fűtést, akadálymentesek lesznek az épületek, a tetőkre pedig napelemes rendszer kerül. Az azonban problémát okoz, hogy a hivatal tetőszerkezete nincs túl jó állapotban, a régi palatető kicserélésére azonban nem terjed ki az elnyert összeg, saját forrásuk pedig nincs. Most szakmai egyeztetésre lesz szükség annak érdekében, hogy megtervezzék, miként tudják a jelenlegi tetőre feltenni a napelemeket.
Pajor Ágnes úgy tájékoztatott, a támogatási szerződést már aláírták, most következnek a tervezési feladatok és a közbeszerzési eljárás kiírása. Hozzátette, abban bíznak, hogy a munkálatok ősszel elkezdődhetnek. Nagy segítséget jelentene ugyanis, ha az érkező télre készen lehetnének a nyílászárók cseréjével. Nem titkolta, a nyertes pályázat nagy eredmény a falu életében, hiszen korábban még soha nem tudták felújítani a polgármesteri hivatalukat. A hivatal fel nem újított részeinek rendbehozatalához pedig a Magyar Falu Programtól remélnek további forrást.
A polgármester azt is elárulta, további pályázati cél a temetőben lévő ravatalozó felújítása, amely elé egy lábakon álló, tetős építményt szeretnének felhúzni, hogy a temetési szertartáshoz méltó körülményeket teremtsenek. A településen mindezek mellett kiemelt fontosságú a turisztikai programkínálat bővítése is.