2019.06.04. 09:30
Beszámolókat hallgattak, milliókról döntöttek
Fotó: Makovics Kornél (archív)
Beszámolókat hallgattak meg a múlt héten a bátaszéki önkormányzati képviselők a közbiztonságról, a tűzvédelemről, a polgárőrök munkájáról. Dr. Bozsolik Róbert polgármester (képünkön) elmondta, megfelelően végzik a munkájukat a helyi rendőrörs munkatársai, a tűzoltók és a polgárőrök is.
A Bát-Kom 2004 Kft., valamint a Bátaszékért Marketing Nkft. ügyvezetői is beszámoltak a múlt évben végzett munkájukról. Mindkét cég pénzügyileg stabil és eredményes, a rájuk bízott szakmai feladatokat hiánytalanul elvégezték.
Beszámoló hangzott el az önkormányzat gyermekjóléti feladatairól is, amit a múlt évben végeztek a szakemberek. A beszámolót a képviselők elfogadták, a polgármester hangsúlyozta, az ezen a területen dolgozó kiváló szakembereknek köszönhető, hogy eljutnak az önkormányzati támogatások azokhoz, akik erre rá vannak szorulva. Bátaszéken közel kétszáz gyermek érintett, akiknek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el a harmincezer forintot sem.
Az adóigazgatási feladatokról, az adóterv teljesüléséről is beszámoló hangzott el. A képviselők jónak ítélték az adózási morált, negyvenmillió forinttal meg is haladta a bevétel az előirányzatot. Döntés született a művelődési ház fűtéskorszerűsítéséhez a kivitelező kiválasztásáról, illetve a Budai u. 56–58. szám alatti lakások kazáncseréjéről. Az első 12 millióba, a társasházi projekt pedig 3,6 millió forintba kerül.
Bátaszék külterületén magántulajdonú ingatlanon áll a II. világháború végén, egy légiakna felrobbanása során elhunyt kilenc gyermek emlékére állított emlékmű, amelyik jelenleg rossz állapotban van. A megemlékezésnek méltó helyet nyújtó környezet kialakítására, és az emlékmű felújítására tett javaslatot a testület. Az ehhez szükséges összeg félmillió forint.