Pámer Ágnes

2019.06.27. 07:00

Szerencsés, mert mindig elfogadó volt a környezete

Az egészségügyi ellátásban nyújtott kiemelkedő munkája elismeréseként idén Pámer Ágnes védőnő vehette át Pongrácz Sándor-díjat a Semmelweis-nap alkalmából rendezett ünnepségen.

Tolnai Népújság

Mint az a méltatásban olvasható, már általános iskolai évei alatt a vöröskeresztes szakkör aktív tagja volt, és már akkor tudta, hogy olyan helyre szeretne menni dolgozni, ahol a fókuszban a segítés áll, és ahol szervezőkészségének is hasznát veszi. Így került a gimnázium után édesanyja tanácsára Szegedre, ahol védőnői oklevelet szerzett.

Hét év ifjúságsegítői munka – klubfoglalkozások, tanácsadás – után került a paksi rendelőintézetbe, ahol ma is dolgozik. Volt területi védőnő és iskolavédőnő, mindegyik területen szívvel-lélekkel viselte és viseli a gondját kismamáknak, csecsemőknek, diákoknak.

Oktató védőnőként elhivatottan segíti a védőnő hallgatók területi gyakorlatát, aktív szerepet vállal a közösségi egészségfejlesztés területén. Területi védőnőként Pakson az évek óta sikerrel működő Baba-mama klubot vezette kolléganőivel, ahol a családok közösségi élmények során kaphatnak szakszerű segítséget a felmerülő problémáikra.

Humán szervező diplomáját is hasznosítva a Paksi Gyógyászati Központ Alapellátási részlegének vezető szakdolgozójaként hozzájárul az intézmény minőségpolitikai céljainak eléréséhez. Kiemelkedő közösségépítő tevékenysége. Mikor arról kérdezték, hogy munkája melyik területét érzi legközelebb a szívéhez, azt válaszolta: azt szeretem, amit éppen csinálok. Úgy véli, a területi munkában az volt a nagyszerű, hogy a családok elfogadták, befogadták, és az iskolában pedig a gyerekek azt tükrözik vissza, amit kapnak. Munkája során mindenhol kulcsszó a bizalom.

Ágnes elmondása szerint szereti munkájában a sokszínűséget, hogy lehetősége van a szemléletformálásra, prevencióra, mentálhigiénés feladatokra, a gondozottak segítségére lehet életvezetésben, gondolkodásmódban. Az ajtaja mindig nyitva áll, 24 órás szolgálatként éli meg a hétköznapokat.

Hangsúlyozza, szerencsésnek érzi magát, mert mindig nyitott, elfogadó és segítőkész környezetben dolgozhatott, most is a legnagyobb bizalommal támaszkodik kollégáira.

Az egész város egészségéért dolgoznak

A Pongrácz Sándor-díjjal Paks város önkormányzata azok tevékenységét ismeri el, akik munkájukkal jelentősen hozzájárultak a település egészségügyi ellátásának fejlesztéséhez, és ezen a területen kimagasló teljesítményt nyújtottak. Az elismerést páros évben orvosnak, páratlan évben szakmai munkát segítő egészségügyi dolgozónak ítélik oda. Az elismerést a Semmelweis-nap alkalmából rendezett városi ünnepségen adják át.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában