családi nap

2019.07.27. 18:10

Az ősi harcmodorral ismerkedtek Domboriban

Brunner Mónika

Fotó: Beküldött kép

Az Ippon Karate és Íjász Egyesület múlt hétvégén tartotta családi napját, Fadd-Domboriban, számolt be Balogh László elnök, többszörös íjászbajnok, karateoktató.

A hétvégi találkozón harmincöten vettek részt. A legifjabb két és fél éves volt, a legidősebb hetven. Mint kiderült, a kor nem számít, hiszen ők is részt vettek azon a bemutatón, amelyet a hétvége második napján tartottak a kölesdi önkormányzat Erdélyből, Siménfalváról érkezett, fiatalokból álló vendégeinek.

A magyarok harcmodorát, viseletét idéző néhány órában előkerültek az ősi harci eszközök, mint például a kelevéz, azaz a régi magyar hajítódárda, a csatakeresztek, és természetesen az íjak, nyilak. Balogh László tájékoztatása szerint a bátortalanul induló próbálkozásokat követően a fiatalok nagy lendülettel vetették bele magukat a harci játékba, és ismerkedtek meg a gyakorlatban is az ősi harcmodorral, hogy aztán átfogóbb képet kaphassanak a magyar történelem fontos részéről. A bemutató végül közös fotózással zárult.

– Ezúttal az Ippon íjászai kapták a főszerepet, azon belül is a családok, az utánpótlás nevelés fontossága miatt. A generációépítés elérte a célját, ismét többen szerették meg ezt a sportágat. A hétvégét Babos Béla szakács mesteri kakaspörköltje, a kitűnő időjárás és a vízi programok tették feledhetetlenné – mondta lapunknak Balogh László.

Az Ippon Karate és Íjász Egyesület az idén már harmincegy éves. Mint ismert, íjász és karate bajnokaik megye szerte tartanak oktatásokat, edzőképzésben, bírói képzésben is részt vesznek, és nemzetközi kapcsolatokat építettek ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában