Megkönnyezték az újbóli találkozást az egykori dolgozók

A mai Philips tamási gyára korábban KTSZ, azaz kisipari termelő szövetkezet volt, amelyet Regölyben alapítottak, többek között kőművesek, bádogosok ácsok, cipészek, asztalosok. 1968-tól azonban már Tamásiban volt a székhelye.

A munkások több munkakörben dolgoztak, készítettek kórházi, iskolai lámpákat, textileket, autót javítottak, radiátorokat gyártottak. 1982-től a vállalat neve TA-LUX Villamosipari Szövetkezetre változott, fő tevékenységük pedig a lámpatestek, radiátorok gyártása lett.

A könyv írója, szerkesztője Örményi János elmondta, hogy a KTSZ és Talux egyike azon tamási vállalatoknak, amelyek ma már csak az idősek emlékezetében élnek. Szerette volna megörökíteni a történetet, és kapóra jött számára, hogy megtudta: a volt dolgozók találkozót szerveznek a régi gyár helyén, a megújult, 2007-ben a Philips cég által átvett helyszínen.

Örményi János idén kora tavasszal vette fel a kapcsolatot a szervezőkkel, például Kovács Istvánné egykori dolgozóval. Sok segítséget kapott, hogy kiket érdemes megkeresni, kikkel érdemes interjúkat készíteni.

A levéltárban kicsit elakadt: mivel még nem telt el hatvan év az események óta, így nem kutathatók a korabeli dokumentumok. Az akkori Tolna Megyei Népújság viszont rendszeresen foglalkozott a KTSZ és a Talux eseményeivel, az interjúk készítése mellett sok adatba nyert betekintést, lapunk ezért engedélyezte, hogy a korabeli cikkeket felhasználja.

Örményi János több ezer adatot gyűjtött, rendszerezett, és közel hatvan interjút készített sok hónapon át. Szerette volna, ha a könyv a dolgozók találkozója előtt már kézbe vehető, és ez szerencsére így is történt. A kötet közel nyolcvan példányban, magánkiadásban jelent meg, ő pedig ott lehetett a találkozón, amelyet június 29-én tartottak a mai Philips gyárban.

– Korábban a fővárosi Orion gyár volt dolgozóinak is tartottak összejöveteleket, ez ösztönözhette a szervezőket, hogy a KTSZ és a Talux egykori kollégáinak is megszervezzék és felkínálják ezt a lehetőséget. Ezelőtt semmilyen személyes kötődésem, tapasztalatom nem volt a szövetkezet dolgozóival, a munkájukkal, életterükkel kapcsolatban, de nagyon hálás vagyok, hogy általuk betekinthettem egy olyan világba, amely mindannyiunk történelmének a része – hangsúlyozta Örményi János.

Az eseményen több megható pillanatban lehetett része a megjelenteknek. A régi-új gyárban százharmincan gyűltek össze, egykori, Tamásiból is elkerült hajdani dolgozók, kollégák. Volt filmvetítés, amely során bemutattak régi fotókat, felelevenítették az emlékeket. A gyárlátogatást két egykori kollégájuk szervezte.

Az egyikük, Kovács Istvánné, anno a KTSZ-ben betanított munkásként kezdett, postaládákat gyártott, aztán anyagkönyvelő, szövetkezetpolitikai előadó és személyzetis volt, végül a készáru raktárban dolgozott könyvelőként. Elmesélte, hogy a találkozó ötlete akkor merült fel, amikor az utcán véletlenül találkozott volt kollégáival. A sok szervezés után végül a gyárban, négy csoportban fogadták őket. A nagy esemény tehát gyárlátogatással kezdődött.

– Engem nagy meglepetés ért, volt olyan kollégám, akivel 1970 óta nem találkoztam, tudtam ugyan, hogy ki ő, de a nevére már nem emlékeztem. Az a pillanat, amikor a gyárlátogatás után az ebédlőben találkoztunk, sokunk szemébe könnyeket csalt – emlékezett Kovács Istvánné. – Én már nyugdíjas vagyok, hetven éves. 1967-től 1990-ig dolgoztam a gyárban. Az a miliő hiányzik igazán, ami abban az időben volt. Egész másképp látom a mostani üzemeket, nagyvállalatokat. A találkozó megerősített abban, hogy már nem az a kollektíva, légkör a jellemző, mint korábban. A hetvenes években több volt az emberség, az egymással való törődés, és minderre több lehetőséget is biztosítottak.

Kovácsné kiemelte, a KTSZ és Talux Tamási történelmének szerves része. A szövetkezeti ipar egészen 1950-től, a kialakulásától hozzájárult a város fejlődéséhez. Az egyetlen olyan ipari üzem volt, amely önállóan működött, és nem egy gyáregység részeként, mint például az Orion vagy a Vegyépszer.

A közös ebéd és az élő zene még jobban összehozta a társaságot. Volt húsleves, a tálakon rántott hús, cigánypecsenye, sült csirkecomb, rántott sajt, köretnek karfiol, rizs, hasábburgonya, és savanyúság is. A találkozót a közösen beadott pénzből finanszírozták. A megmaradt negyvenezer-ötszáz forintot pedig a Tamási és Környéke Mentő Alapítványnak ajánlották fel.

Részlet a könyvből

„Az év végi jutalom mindig a nyereségen múlott. Az emberek csoportban kapták meg a bért, s a jelenléti ív alapján lett köztük szétosztva. Akkoriban még borítékba se tettük a pénzt, ott számoltuk le a dolgozók kezébe. Természetesen bérjegyzéket mindenki kapott, s a bérelszámolási lapot is a dolgozó aláírta. Mindenki láthatta, hogy a másik mennyit keresett az adott hónapban. Csak nagyon ritkán reklamált bárki is, hogy szerinte kevesebbet kapott a megérdemeltnél. Adott hónap 23-án már előleget fizettünk, aki ezt kérte, s a másik hó 10-én történt a tényleges havi bérkifizetés. Mindig tavasszal tartottuk a KTSZ közgyűléseket. Addigra az elnöknek, meg a cégnek is tudnia kellett, hogy mennyi a nyereség. Mi negyedévente mérlegbeszámolót készítettünk, s ezt le is kellett adnunk az adóhivatalnak, amely nagyon szigorúan ellenőrizte. A háromnegyed éves eredmény már sejtette, sugallta az év végi nyereséget, a felosztható osztalékot. (...) Érhető, hogy sok ktsz-es dolgozó kezdett abban az időben házat építeni. Mi is ebben az időben költöztünk be Iregből az Árpád utcába”